2020. július 15., szerda
Henrik, Roland

Egyéb Ózd

Lenyúlják a kasszát a Lenin-fiúk utódai

Október 29-én, kedden, letette esküjét és megtartotta alakuló ülését Ózd város önkormányzatának képviselő-testülete. Az újonnan megalakult testület első tanácskozásán meghozott döntések ugyan minden törvényi előírásnak megfeleltek, mégis komoly veszélyeket vetítenek előre a város jövője szempontjából. A tanácskozáson jól kirajzolódott, hogy ki is az igazi nyertese az október 13-i választásoknak.

Sokan azt gondolják, hogy Ózd továbbra is jobbikos város, ám ez nem így van. Ózd ismét az MSZP irányítása alá került. Ezt bizonyítja, hogy a pénzügyi és gazdasági, az oktatási, kulturális és sport, valamint az ügyrendi és rendészeti bizottságnak is szocialista elnöke van, kettő esetében még az elnökhelyettes is az. Ez azért aggasztó számunkra, mert a 2010-ben leköszönő szocialista városvezetés 827 millió forintos működési hiányt, 3 milliárd forint, reálértéken számolva 4,5 milliárd forint kötvénytartozást és évi 180 millió forintos terhet jelentő PPP-beruházásban megépített uszodát hagyott maga után. Nem szeretnénk, ha ismét felelőtlen gazdálkodás jellemezné az önkormányzatot! Az alakuló ülésen meghozott első döntések azonban sajnos máris erre engednek következtetni.


A következő években négy szakbizottság ülésezik majd a városházán és segíti döntéseivel a képviselőtestület munkáját. Az új városvezetés fontos feladatának tartotta a szakbizottságok létszámának megemelését. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mondatják velünk, hogy ez fölösleges, indokolatlan pénzkidobás. Egyedül arra jó, hogy jutalomban részesüljenek az „összefogás” választási kampányát segítők.

De talán ennél is sokkal felháborítóbb számunkra az önkormányzati tulajdonú cégekhez kapcsolódó felügyelőbizottságokkal kapcsolatban meghozott döntések. A képviselőtestület a Fidesz–KDNP képviselőinek tiltakozása ellenére nem csupán bővítette a bizottságok létszámát, a többszörösére emelte a fb elnökeinek és tagjainak tiszteletdíját. 2014–2019 között a négy önkormányzati cég felügyelőbizottságai összesen 19,2 millió forintból működtek, az új létszámmal és tiszteletdíjakkal 2019–2024 között ez a szám 102,6 millió forintra emelkedik. Ez több mint 80 millió forintos pluszteher a városnak.


Ha a 2019–2024-es ciklusra tekintve nézzük a számokat, akkor az Ózdi Távhő Kft. lesz a legnagyobb vesztes. A cégnek a felügyelőbizottság elnökének az előző ciklusban kifizetett összeg ötszörösét kell majd most fizetnie, a felügyelőbizottság tagjai esetében pedig tizenötszörös lesz az emelkedés. Az így kifizetett összeget – amely osztalékként a város költségvetését is erősíthetné – meglátásunk szerint a buszközlekedésre, az egészségügyi alapellátás fejlesztésére, a közvilágítás modernizálására vagy az idősek biztonságérzetének növelésére kellene inkább fordítani. Így nem csupán néhány ember, hanem a város valamennyi lakója részesülhetne a cég sikeréből.

És akkor még nem is beszéltünk a felügyelőbizottságok szakmaiságáról! Az idedelegált tagoknak a jó gazdálkodás és a pontos elszámolás felügyelete lenne a feladatuk. Bár bizonyára mindannyian „kiváló szakemberek” a hétköznapokban, félünk attól, hogy kutyakozmetikusként, fodrászként, kamionsofőrként, vagy épp gombaszakértőként nem rendelkeznek az adott cég működésének ellenőrzéséhez szükséges ismeretekkel.

Mi, a Fidesz–KDNP önkormányzati frakciójának tagjai úgy látjuk: a most felelőtlenül szétosztott és a többség által megszavazott pénzösszegek a következő években nagyon fognak majd hiányozni a város költségvetéséből és egy-egy fejlesztés, beruházás sorsa fog múlni a mostani „jutalmazáson”. Ózd, a mi közös ügyünk!

A Fidesz ózdi vezetése

 

Városállam

Ózdon egy hazudozó botrányhős celebet választottak újra polgármesternek, mert a város lakosságából 6358-an október 13-án rá szavaztak. Hogy ez miért történt így, nehéz értelmezni, hiszen Janiczak Dávid (Jobbik, szivárványkoalíció) nem állt elő városépítő programmal, és nem volt ötlete a jövőről. Egy magyarázat lehet: a Fidesz-ellenesség. Sikerült is helyben legyőzni a kormánypártot egy vegyes csapattal, amelynek tagjai idáig nem  tettek sokat lakóhelyükért. A pénz szaga összecsődítette őket és ha egyéni érdekeiket nézzük, igazuk lett. Komoly százezreket akasztanak le havonta, öt éven keresztül a közpénzekből, hiszen a tisztességnek még a látszatát sem keltve gátlástalanul belenyúltak a kasszába.

De mi lesz Ózddal?  Az alakuló ülésen szóba sem került a város, hiszen az új testület tagjai tudják, hogy nincsenek gazdasági, pénzügyi vagy politikai kapcsolataik. A jobbikosok az elmúlt öt évben a kistérségben elszigetelődtek, ahogyan a megyében is. Ezek után nincs más út, mint ki kell kiáltani Ózdot városállamnak, hiszen úgyis magára maradt.

Fotó: Fidesz
Képalá: A Fidesz-KDNP képviselői (dr. Csuzda Gábor, dr. Vámos Henrietta, Obbágy Csaba, Csutor László, Dulai Nikolett) esküt tettek és felszólaltak az arcátlan pénzlenyúlás ellen

Kapcsolódó Cikkek