2020. július 05., vasárnap
Emese, Sarolta

Egyéb Érd

Letették az esküt a képviselő-testület tagjai

Múlt héten megalakult az új érdi közgyűlés. A képviselők és a nem képviselő bizottsági tagok is letették esküjüket a Polgárok Házában.

Elsőként az ülés napirendjét fogadta el a testület, majd Csigi Zsolt, a helyi választási bizottság elnöke beszélt az önkormányzati választás menetéről. Ezt követően Csőzik László polgármester, illetve a képviselők átvették megbízólevelüket és letették esküjüket. Alpolgármesterek Szűcs Gábor és Tetlák Örs képviselők lettek, a polgármester általános helyettesének Szűcs Gábort választotta.


Megválasztották a hét új bizottság tagjait is, Csőzik László polgármester javaslatára pedig Gál Alex lett az okosváros-koncepció előkészítésének felügyeletéért felelős tanácsnok.

Bizottságok:

 

Pénzügyi bizottság

Elnök: T. Mészáros András.
Tagok: Andrasek Mónika, dr. Asztalos Éva, Lengyel Péter, Simó Károly, Tekauer Norbert.
Nem képviselő tagok: Ferke György, Józsa Csaba, dr. László Pál, Tóth András, Ujhelyi Gyula.

Gazdasági bizottság

Elnök: Csépán István.
Tagok: Andrasek Mónika, dr. Bács István, Gál Alex.

Nem képviselő tagok: Csornai Károly, Falusi Ferenc, Kocsner János.

Jogi és közbiztonsági bizottság

Elnök: dr. Asztalos Éva.
Tagok: dr. Bács István, Csornainé Romhányi Judit, Demjén Attila, Gál Alex.

Nem képviselő tagok: Érdi István, Gáspár Antal, Kádár Kenese, Kozma Piroska.

Fenntarthatósági bizottság

Elnök: Andrasek Mónika.
Tagok: Antunovits Antal, Balla Imre, Csépán István, Fülöp Sándorné, Lengyel Péter.

Nem képviselő tagok: Fülöp Barbara, Herczegné Maróti Györgyi, Martin Norbert, Takács Éva, Varga Illés Levente.

Szociális és egészségügyi bizottság

Elnök: Csornainé Romhányi Judit.

Tagok: dr. Asztalos Éva, Balla Imre, Demjén Attila, Fülöp Sándorné, Gregus László.

Nem képviselő tagok: Berzéki Gábor, Riebel Zsófia, Szlávik Zsuzsanna, Tímár Istvánné, Uhri Bálint.

Köznevelési, művelődési és ifjúsági bizottság

Elnök: Gregus László.
Tagok: Balla Imre, Csornainé Romhányi Judit, Gál Alex, Simó Károly, T. Mészáros András.

Nem képviselő tagok: Arató Zsolt, Bakos Petra, Csengeri Attila, Horváthné Baráth Szilvia, Varga László.

Sportbizottság

Elnök: Lengyel Péter.

Tagok: Antunovits Antal, Csépán István, Csornainé Romhányi Judit, Gregus László, Tekauer Norbert.

Nem képviselő tagok: ifj. Antunovits Antal, Bresztyenszky László, Macsotay Tibor, Márton Lajos, Vadász Gábor.

 

Kapcsolódó Cikkek