2020. július 08., szerda
Ellák

Egyéb Dunaújváros

Márton-napi kavalkád

Az idei évben ötödik alkalommal rendezték meg a Munkásművelődési Központban a Márton-napi Kavalkádot, melyen kiadták az V. Lúdas Matyi címet is.

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek. Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjtöt megelőző utolsó ünnepnap. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok.


A legfiatalabb korosztály is talált szórakozást magának

Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások. Így volt ez a Munkásművelődési Központban is november 16-án. A programok 15 órakor kezdődtek, melyen kézműves-foglalkozásokkal, próbatételekkel, néhány finom falattal és táncházzal is várták az érdeklődőket.

Kapcsolódó Cikkek