EUR: 351,15 Ft
CHF: 330,41 Ft
2020. július 02., csütörtök
Ottó

Egyéb Szekszárd

Megérkezett az okosbútor

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium is nyert az MVM okosbútor-pályázatán. Az országban mindössze négy győztes intézményt hirdettek ki a közel 1300 pályázó közül. A nagyméretű, szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas okosbútorokat szakértői zsűri bírálata alapján ítélték oda.

A nagyméretű, szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas okosbútorokat szakértői zsűri bírálata alapján ítélték oda Fotó: Lokál Extra

Hajós Éva intézményvezető elmondta, hogy a diákok lettek figyelmesek a felhívásra, akik önként vágtak bele a pályázatírásba, amelyhez természetesen minden támogatást megkaptak a pedagógusoktól és az intézménytől is. Az okosbútor az elmúlt hetekben érkezett meg a Szekszárdi I. Béla Gimnáziumba, amely kiválóan illeszkedik az intézmény arculatához.


– Nagy becsben fogjuk tartani az okosbútort, a diákok nagyon fognak rá vigyázni. Kiválóan fog illeszkedni a gimnáziumhoz, hiszen ez szinte emblematikus módon a bejárat közelében kapott helyet, hiszen informatikai szempontból azt gondolom, hogy nagyon jó pozíciót töltünk be, és ehhez a szemlélethez kiválóan illeszkedik egy okosbútor – részletezte az intézményvezető.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Kupa vagy liga?

    Kupa vagy liga?

    Az Atomerőmű KSC Szekszárd jelezte az Európai Kosárlabda Szövetségnek, hogy a következő szezonban az Európa Kupa helyett az Euroligában szeretne indulni.

  • Mehetünk már szaunázni?

    Mehetünk már szaunázni?

    Az országszerte bevezetett enyhítéseknek köszönhetően sorra nyílnak a fürdők, beüzemelik a strandokon a termálmedencéket is és befűtötték a szaunákat.