EUR: 330,84 Ft
CHF: 302,02 Ft
2019. december 09., hétfő
Natália

Sport

Most kitaposhatjuk az utat az Olimpiára!

A legjobb hét közé kerülés a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elvárása a női válogatottal szemben a jövő szombaton kezdődő, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

MKSZ sajtótájékoztató 2019. november 18.

Az MKSZ hétfői sajtótájékoztatóján Pálinger Katalin szakmai alelnök úgy fogalmazott: fiatal, tehetséges és jól motivált a csapat, amely képes elérni a kitűzött célokat. Hozzátette, a magyar együttesnek lesz a legalacsonyabb átlagéletkora a mezőnyben a némettel holtversenyben.

– Válogatottunk a következő olimpiai ciklusra lesz igazán érett, akkor várhatunk el kiemelkedő eredményeket. Most a legjobb hét közé kerülés a cél, vagyis az, hogy versenyben maradjunk az olimpiai kvalifikációs sorozatban – közölte Pálinger. Hozzátette, ehhez bizonyos esetekben a nyolcadik, kilencedik helyezés is elegendő lehet. Elmondta azt is, hogy az MKSZ már benyújtotta pályázatát a márciusi olimpiai selejtezőtorna megrendezésére.


A korábbi világklasszis kapus úgy fogalmazott, örömteli, hogy az elmúlt évektől eltérően ezúttal elkerülték a sérülések a játékosokat, és újabb gyermekvállalás sem szólt közbe a keret kijelölésénél. – A tesztek eredményei azt mutatják, hogy gyorsabb, erősebb lett a csapat az elmúlt évek munkájának köszönhetően. Még nem tartozunk a világ legjobb három válogatottja közé, de nagyon közel vagyunk hozzájuk, és ez biztató a jövőre nézve – hangsúlyozta Pálinger Katalin.

Kim Rasmussen kiemelete, hogy a szövetség és a klubok együttműködése sokat javult az elmúlt időszakban.


– Az egyesületek hozzáállása a korábbiaknál pozitívabb a válogatottal kapcsolatban – mondta a szövetségi kapitány. – Amikor 2016 nyarán átvettem a válogatott irányítását, senki nem mondta volna meg, hogy ezzel a 18 játékossal vívjuk meg ezt a rendkívül fontos világbajnokságot Japánban.

Hangsúlyozta, hogy nagyon szereti ezt a csapatot, és nagyon örül, hogy kapitányi tevékenysége során először Tomori Zsuzsannára is számíthat egy nagy tornán.

Kim Rasmussen a válogatott mestere

– Ezért dolgoztunk évek óta, végre itt a világbajnokság, amelyen életben tarthatjuk kijutási esélyeinket az olimpiára. A célunk nem is lehet más, mint Kumamotón keresztül eljutni Tokióba. A lehetőség adott, izgatottan várjuk a kezdést – nyilatkozta a dán szakvezető. Hozzátette, egy nagy tornán a szerencse is döntő tényező lehet, és reményei szerint szerencsés csillagzat alatt fognak játszani a vb során. Kiemelte, ez az első alkalom, amikor kizárólag szakmai alapon tudta meghozni döntését a kerethirdetés előtt, hiszen most egyetlen telefonhívást sem kapott arról, hogy valaki megsérült, vagy gyermeket vár.

– Mindenki magától értetődőnek gondolja, hogy a középdöntőbe jutunk, de a realitások talaján kell maradnunk. A csoportellenfeleink erősek, igaz, mi is azok vagyunk. Az elvárások magasak, idén még nem kaptunk ki, de még nem találkoztunk a világ élvonalához tartozó csapattal – magyarázta Rasmussen. Az edző kijelentette, a válogatott elég erős akár ahhoz is, hogy elődöntőbe jusson, de az előző Európa-bajnokság is megmutatta, hogy apróságokon múlik egy-egy találkozó.

Nagy szerencsének nevezte a kapitány, hogy a világbajnokságot megelőzően Szöulban készülhetnek a Koreai Köztársaság, Oroszország és Szerbia ellen. Tervei szerint mindez nagyszerű lehetőség, hogy sokféle variációt, páros-kapcsolatot kipróbáljon, és számos hiba megmutatkozhat, illetve válaszokat kaphat a most még meglévő kérdésekre. – Továbbra sincs olyan klasszis játékosunk, aki egymagában képes mérkőzéseket nyerni, de klasszis válogatottunk van. Rendkívül gyors a csapat, és évek óta az egyik legfőbb célom, hogy egy gyengébb napon is képesek legyünk legyőzni ellenfeleinket – mondta az edző.

Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára közölte, rengeteg probléma és kihívás elé állította őket a távol-keleti világbajnokság, de próbáltak szorosan együttműködni a többi résztvevő válogatott szövetségével, a nemzetközi szövetséggel és a japán szervezőkkel.

Kovacsics Anikó rég várt ennyire világversenyt

– Nagy lesz az időeltolódás, ami pozitívan és negatívan is kihathat a csapatra -– mondta Kovacsics Anikó. – Sokan még nem voltak ilyen messze világversenyen, de ezért utazunk ki korábban. Mire elkezdődik a világbajnokság, már nem lesz problémánk az átállással. Örülök, hogy a vb-rajt előtt még részt veszünk egy felkészülési tornán Szöulban, így kicsit kiszakadhatunk itthonról és teljesen csak Japánra koncentrálhatunk. Nem tudom, hogy mikor volt legutóbb olyan, hogy ennyire várjak egy világversenyt, nagyon pozitívak a várakozásaink, mindenki szeme előtt az olimpia lebeg.

A magyar együttes három csoportmeccset is játszik a Kumamotótól több mint ötven kilométerre lévő Jacusiróban. A főtitkár elmondta, jelezték, hogy lenne szakmailag kedvezőbb megoldás is ennél, de nem tudtak változást elérni.

A Szöul Kupa programja (magyar idő szerint):
péntek: Oroszország-Magyarország 8.10
szombat: Koreai Köztársaság-Magyarország 10.00
hétfő: Magyarország-Szerbia 8.10

A magyar válogatott világbajnoki csoportmérkőzései Japánban:

november 30., szombat: Magyarország-Kazahsztán 10.00
december 1., vasárnap: Spanyolország-Magyarország 10.00
december 3., kedd: Magyarország-Montenegró 7.00
december 4., szerda: Magyarország-Szenegál 11.00
december 6. péntek: Románia-Magyarország 11.00

A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese részt vehet a tokiói olimpián, a 2-7. helyezettek selejtezőt játszhatnak jövő márciusban. Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 2-7. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

A magyar válogatott utazó kerete a Japán VB-re

Forrás: MKSZ, Facebook/ Magyar Női Kézilabda

Kapcsolódó Cikkek

  • Na, szép! A 13. helyért játszunk a világbajnokkal!

    Na, szép! A 13. helyért játszunk a világbajnokkal!

    Kiss Nikoletta első VB meccsét játszhatta: – Nagyon örülhettem, hogy becseréltek, próbáltam élni ezzel a lehetőséggel. Elég sok időt kaptam a pályán, amit próbáltam maximálisan kihasználni, természetesen voltak hibák, hisz izgul az ember az első világbajnokságán.

  • Magyar siker Argentína ellen

    Magyar siker Argentína ellen

    A magyar női kézilabda-válogatott 34-26-ra legyőzte Argentína csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság…