2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Egyéb Sopron

Nagy siker Az öreg tölgy halála

Sopronból került ki „Az év természetfotói – Magyarország 2019” pályázat legjobb növényfotója. Az elmúlt év nagy sikere után idén Nagy Bertoldé lett a „Növények és gombák” kategória első helyezése. A soproni fotóművészt kérdeztük az elismerés kapcsán.

Nagy Bertold főiskolás évei alatt került közel a fotózáshoz
Fotó: Nagy Bertold

– Milyen érzésekkel fogadták az újabb sikert, egyáltalán mit kell tudni a versenyről?
– „Az év természetfotói – Magyarország 2019” a NaturArt (Magyar Természetfotósok Szövetsége) által kiírt, nagy hagyományokra visszatekintő pályázat, és nem mellesleg Magyarország legnagyobb fotópályázata. A pályázatra 3319 beküldött kép érkezett 196 szerzőtől. Az idei pályázati anyag a zsűri elmondása alapján is különlegesen erős volt, ezért nagy öröm számomra, hogy a „Növények és gombák” kategória első helyezését sikerült megszereznem „Az öreg tölgy halála” című képemmel.


Az öreg tölgy halála a díjnyertes alkotás, amely Sopron környékén készült
Fotó: Nagy Bertold

– Hogy készült a kép?
– Ez a kép is Sopron környékén készült, akárcsak a tavalyi díjnyertes fotóm. Már régóta figyelem az egykori fás legelők öreg tölgyeit, és több évszakban is próbálkoztam már a fotózásukkal. Tavaly télen, amikor végre esett egy kis hó, újra felkerestem a területet, és ezúttal felülről néztem körül egy kicsit. Az egyik kidőlt öreg tölgy, amelyik már a legeltetés felhagyása utáni „beerdősülőben” lévő területen van, a vékony réteg hótól drámaian szép kontúrokat kapott. Azonnal éreztem, hogy egy különleges pillanat részese lehettem, hiszen a hóesés előtt és akár néhány centivel nagyobb hóban sem bontakozott volna ki ez a látvány!
– A szakmában mennyire léptél előre?
– Már önmagában a kiállításra bekerülni is nagy dolog, de kategóriát nyerni különösen nehéz, csak keveseknek adatik meg. A tavalyi siker után azért már kis teher is volt rajtam, megmutatni nem csak egyszeri jól sikerült képről van szó!
– Mennyire nehéz a természetfotózás, mire kell figyelni?
– Talán a legfontosabb, hogy nagyon sok kitartás és idő kell hozzá, és sajnos nekem ebből a másodikból van mostanában a legkevesebb! Ha elég időt tudunk a természetben tölteni, az mindig megajándékoz minket felejthetetlen pillanatokkal, csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e ezeket örökíteni!
– Mik a további terveid?
– A lehetőségekhez mérten próbálok időt szakítani a fotózásra, talán ez a legfontosabb! Ezenfelül pedig most kezdődik a jövő évi pályázati szezon a nemzetközi porondon, szeretném ismét megmérettetni magam és a képeimet.

A “baglyos” fotó nemzetközi szinten is sikeres
Fotó: Nagy Bertold

Tavaly is diadalmaskodott
Nagy Bertold „Délutáni pihenő” című képét tavaly „Az Év Természetfotója 2018” kitüntető címmel jutalmazta a NaturArt. Akkor 4000 beérkezett képből választották ki a nyertest. Nem mellesleg az ASFERICO 2019 nemzetközi pályázaton 19 ezer beküldött kép közül a Madarak kategória 2. helyét is elcsípte a „baglyos” fotó.

Idei verseny
Az idei pályázatra 3319 beküldött kép érkezett, 196 szerzőtől. Nagy Bertold „Az öreg tölgy halála” című képe a „Növények és gombák” kategóriában lett az első.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.