2020. július 08., szerda
Ellák

Egyéb XIX.kerület

Nem volt fűtés a 7,4 millió forintból felújított önkormányzati lakásban

Takarókba bújva aludt az a beteg kisfiú, aki édesanyjával költözött abba a felújított Batthyány utcai önkormányzati lakásba, ahol a villanyóra sem volt hiteles, és szén-monoxid- és gázszivárgás miatt nem használhatták a konvektort. Az önkormányzat vagyonkezelője hetekig csak ígérgette, hogy küldi a fűtésszerelőt. A 7,4 millió forintból felújított 29 négyzetméteres lakásban október harmadik hetében végre lett új konvektor − tájékoztatott a kispest.info.

Sokat kellett várni a melegre

A Fidesznek kellett közbelépnie


Ki itt belépsz…

Többhetes ígérgetés után cseréltette ki a vagyonkezelő a konvektort abban a Batthyány utcai önkormányzati lakásban, amelybe idén júliusban költözött be a Családok Átmeneti Otthonából egy beteg gyermekét nevelő édesanya. Emlékezetes, a Kránitz Krisztián szocialista exönkormányzati képviselő vezette vagyonkezelő által hanyagul felújított lakásban azért nem tudta használni az édesanya a fűtőtestet, mert szivárgott a gáz és a szén-monoxid. Csak azért nem maradtak fűtés nélkül, mert Fekete Márk (Fidesz–KDNP), az önkormányzat lakásügyi bizottságának tagja olajradiátort vitt nekik.

A családot verték költségekbe


A nyílászárók állapota

Egy, az édesanya által hívott szakember 12 ezer forintért megerősítette szakvéleményében, hogy ki kell cserélni a konvektort, amelynek költsége 130-150 ezer forint. De 39 ezer forintot kellett költeni duguláselhárításra, mert a felújítás során a sitt egy részét a vécébe dobták, a másik részét a kertben hagyták. Ezek a kiadások nagyon megterhelték az édesanya tartalékát, amelyet az átmeneti otthon előírásainak megfelelően spórolt össze.

Az Elmű is értetlenül állt a helyzet előtt

Talán kibírja a telet…

A lakásfelújítás hanyagságára egyébként Dódity Gabriella (Fidesz–KDNP) frakcióvezető hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, amiért a kerületi baloldal támadást indított ellene, mondván, ez nem igaz. Később viszont Kránitz Krisztán, a vagyonkezelő igazgatója levélben ismerte be, hogy az ingatlan rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. Nem volt rendben egy közműcsatlakozás sem, a nem szabványos mérő miatt az Elmű az áramot le akarta kapcsolni. Az áramszolgáltatás egyébként szünetelt 2015 óta, az elműs szakember nem is értette, hogyan használják így az áramot.

Beázó tető

Hiányos cserepek

A balesetveszélyes bejáratot azóta – szintén hanyagul – kijavította a vagyonkezelő, ahogyan az elcsúszott és hiányos cserepek miatt beázó tetőt is. Ezeket a konvektor cseréjekor javították ki. Az ablakokon ujjnyi rés tátong, és sem a vízóra, sem a gázóra nem volt hiteles a lakásban.

 

Egymillió az újrafestésért

Ígérgetés és kontármunka

A vagyonkezelő fa- és műanyag szerkezet elhelyezést számolt el közel egymillió forint értékben, noha szemmel látható, hogy az ajtókat és ablakokat csak újramázolták.

Kapcsolódó Cikkek