2020. július 06., hétfő
Csaba

Egyéb

Trianon hatása Ausztráliában

A fiam mondaná rá: „Azért ez durva! Ez nagyon kemény!” Több mint durva, több mint kemény. Vérlázító. Egy magyar állampolgár – nem mellesleg kitűnő népzenész, egyetemi diplomás prímás, tanár – azért nem kapott vízumot az auszikhoz, mert ugyan magyar állampolgár, de nem Magyarországon született. Hanem Erdélyben.

Még egyszer, lassan írom, hogy érthető legyen: van egy MAGYAR állampolgár, aki egy 56-os emlékműsorral turnézna Új-Zélandon és Ausztráliában MAGYAR állampolgár társaival (zenész, táncosok), és mindenki flottul megkapja a beutazáshoz szükséges engedélyeket, kivéve őt, aki a trianoni országcsonkítás áldozata, és – e tekintetben – szerencsétlenségére Erdélyben látta meg a napvilágot, nem az anyaországban. Ha huszonvalahány esztendővel ezelőtt művész szülei egy jövőbeli turnéban gondolkodva kicsit előrelátóbbak, akkor átruccannak Kolozsvárról Debrecenbe/Nyíregyházára/Biharkeresztesre, világra jön a gyermekük, és ma gond nélkül kapna vízumot az auszikhoz, mert Magyarországon született…


Elképesztő!

Mint ahogy az is, amit utána az egykoron fegyencek – hogy nekik is jó legyen egy kicsit – által alapított Ausztrália hivatalnokai kértek a vízumigénylőtől: bankszámlakivonatot! Félve kérdem: ahhoz aztán mi közük? Mit akarnak nézni: hogy hányszor fizetett kártyával gyorsétteremben meg hangszerboltban?

Következő lépésként majd a határainkon túl született honfitársainknak melltartó- és bugyiméretet kell leadniuk, ha erre a kontinensre készülnek? Jövőre lesz a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója. Bár sokan legyintenek rá – rég volt, békéljünk meg vele, et cetera –, a fenti történetből látszik: nagyon is velünk él. Sajnos.

Kapcsolódó Cikkek