2020. július 15., szerda
Henrik, Roland

Egyéb Sopron

Vastag Csaba Eszterházán

Advent második hétvégéjén, december 7-én, szombaton 19 órakor Vastag Csaba lép fel a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházának színpadán.
A népszerű előadó zenekaros adventi koncertjén a nagy múltú, bensőséges falak között egy nagyon személyes koncerttel várja eszterházai közönségét, amelyen saját számai mellett az ünnepkörhöz tartozó örökzöldek hangzanak fel.
Vastag Csaba fiatal kora óta zenével és énekléssel foglalkozik. Hosszú ideig rockzenekarok énekese volt, akikkel Európa számos országát bejárta. Közel két évig a RapSzínHáz társulatával lépett fel, majd a Popdaráló című műsorban láthatták a tévénézők. A széles körű ismeretséget és népszerűséget 2010-ben az X-Faktor hozta meg számára, ahová testvérével, Tamással együtt jelentkezett. A több hónapos komoly versenyt 2010 decemberében Csaba nyerte meg. A győzelem óta alaposan felpörgött az élete, azóta itthon, valamint a környező országokban is fellépésről fellépésre jár, dalait szívesen játsszák a helyi és az országos rádiók.
Az energikus, maximalista énekes berobbanása óta háromszoros Fonogram-díjas előadó lett, platinalemezek és megszámlálhatatlan egyéb zenei és művészeti díj tulajdonosa.

Fotó: Eszterháza Központ


Kapcsolódó Cikkek