2020. április 02., csütörtök
Áron

Sport

Vérző szívvel hirdetett keretet a kézilabda kapitány

Az M4 Sport élő adásában hirdetett keretet Kim Rasmussen a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.  Elárulta: balátlövő poszton vérző szívvel hozott döntést.

 

A szakvezető november 11-én este kijelölte a tizennyolc kiválasztottat, akik Japánba utazhatnak a világbajnokságra. Csak ezek a játékosok léphetnek pályára a világbajnokságon, a rajtra tizenhat kézilabdázó nevezhető, de a torna során három cserére is van lehetőség.


A szűk keretbe a Fradi adja a legtöbb, nyolc játékost: Bíró Blankát, Háfra Noémit, Klujber Katrint, Kovacsics Anikót, Lukács Viktóriát, Márton Grétát, Pásztor Noémit és Schatzl Nadine-t. A válogatottságot korábban lemondó, jelenleg Debrecenben játszó, Kovács Anna meglepetésre szerepel a hétfő este kihirdetett keretben.

A nemzeti együttes november 23-tól Dél-Koreában részt vesz a Szöul Kupán, majd ezt követően folytatja közvetlen felkészülését, immár a világbajnokság helyszínén, Japánban, Kumamotóban.


– Úgy érzem, ez a jelenlegi legjobb csapat, bízom benne, hogy eredményesek leszünk a világbajnokságon – mondta el a kerethirdetés kapcsán Kim Rasmussen. – A 18 játékosból a rajtra 16 kézilabdázót nevezhetünk. Eddig mindig két kapussal játszottuk a mérkőzéseket, így vagy közülük, vagy beállók, esetleg a belső pozíciókban szereplők közül választom majd ki a rajtra az összesen két tartalékot. Ami a posztokat illeti, három remek kapusunk van, Bíró és Kiss a Bajnokok Ligájában edződik, Triffa Ágnes pedig nagyon nyugodt játékos, biztosan hárít sok lövést, emellett a szélről is jó hatékonysággal véd. A jobbszélsők közül a Lukács-Faluvégi párossal dolgoztuk végig az évet, itt nincs meglepetés, készen állnak a vb-re. A jobbátlövők közül Kovács Anna minden szempontból nagyszerű formát mutatott az ősszel, és bár egy éve nem dolgozott velünk, jól ismeri a rendszert, amiben játszunk, védekezésben is hasznos, csakúgy, mint Kiss Nikoletta, aki messziről is hatékony tud lenni, Klujber pedig a Bajnokok Ligájában is bizonyít hétről-hétre – fejtette ki a kapitány, aki az irányítók kapcsán megjegyezte, Tóth Gabi sokat fejlődött, ezért úgy véli, nyugodtan bízhatja Kovacsics Anikóra és és az Érd irányítójára a támadások vezénylését, Kovacsics pedig csapatkapitányként egyértelműen a válogatott vezére.

– Vámos Petra újonc, dinamikus, erős, jól védekezik, bármelyik belső poszton bevethető, és ne feledjük, a jövőnek is dolgozunk. Beálló pozícióban már tavaly is jól teljesített Szabó Laura és Tóvizi Petra, de itt tovább fiatalítunk, Pásztor Noémi is velünk lesz, sokat fejlődött, készen áll a tornára. Ami a balátlövőket illeti, itt talán nem is balátlövőkről kell beszélnünk, hiszen Háfra Noémi és Tomori Zsuzsanna egyaránt bevethető a másik oldalon és védekezésben is, utóbbi játékos támadásban is fontos szereplő, passzai, szervezőkészsége, ütemérzéke végett – összegzett Rasmussen és hozzátte, ezen a poszton volt a legnehezebb döntenie.

-Vérzett a szívem a kimaradókért, ugyanakkor a vb után ismét nyitottá válik a keret, de mivel a legjobb csapatot akarjuk kiállítani a tornára, szerencsés, ha sokan akarják a sikert. Balszélen Schatzl Nadine az utóbbi világversenyeken rendre nagyszerűen teljesített, bízom benne, hogy ezúttal is meghatározó lesz, Márton Gréta folyamatosan velünk dolgozott az utóbbi időben, gyors, egyre több lehetőséghez jut a klubjában, így neki is ott a helye a keretben. Összességében sokan talán azt mondják, kockázatos ennyi fiatallal belevágni az előttünk álló feladatokba, de mindenkinek, aki ott van a keretben, egytől-egyig kiemelkedően jó a hozzáállása.

A magyar női kézilabda-válogatott kerete:

Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler),
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Érd), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler),
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler),
Beállók: Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler),
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

A Szöul Kupa programja (magyar idő szerint):

November 23., szombat:
8:10 Koreai köztársaság-Szerbia
10:00 Oroszország–Magyarország

November 24., vasárnap:
8:10 Szerbia-Oroszország
10:00 Koreai köztársaság–Magyarország

November 26., kedd:
8:10 Magyarország–Szerbia
10:00 Koreai köztársaság-Oroszország

Női világbajnokság, 2019. november 30.-december 15., Kumamotó, Japán:

A-csoport: Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport: Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport: Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Magyarország, Románia, Montenegró
D-csoport: Kongó, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint):

November 30., szombat, 10:00: Magyarország-Kazahsztán
December 1., vasárnap, 10:00: Spanyolország-Magyarország
December 3., kedd, 7:00: Magyarország-MontenegróDecember 4., szerda: 11:00: Magyarország-Szenegál
December 6. péntek, 11:00: Románia-Magyarország

A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában. A japán világbajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Kapcsolódó Cikkek