2020. július 08., szerda
Ellák

Extra

Zaklatás a Katonában: Gothár Péter magyarázkodik

Gothár Péter az a rendező, akinek a nevét több mint egy napig nem hozta nyilvánosságra a Katona József Színház, miután kirúgta a zaklatási botrány miatt. Gothár a történtek után közleményt adott ki.

„Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz” – írta közleményében Gothár Péter.
„Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam” – tette hozzá.
Az Origo úgy értesült, több eset is történt, és a színház korábbi közleményéből szintén ez derült ki.
A Ripost megtudta: egy fiatal színésznő az egyik áldozat, aki volt elég bátor ahhoz, hogy jelentse a hatalmával visszaélő kollégáját.
A Bors szerkesztősége egy olvasói levelet is kapott, amelyből újabb arcpirító részletek derültek ki. Egyebek mellett az is, hogy a színház állítólag egy bocsánatkéréssel akarta eltussolni a zaklatást.
„A színház egyik fiatal színésznőjét zaklatta a premierje napján, és bár a színház vezetése szerette volna egy bocsánatkéréssel letudni az ügyet, a fiatal színésznők bekeményítettek, és elérték, hogy ez történjen” – írták.


Gothár Péter rendező
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek