2019. december 09., hétfő
Natália

Belföld

387 millió forinttal gazdagodott a vád szerint Czeglédy Csaba

Czeglédy Csabát bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. A politikus ellen gazdasági csalás miatt is vádat emeltek, mert 2017-ben egy a bíróság által jogerősen megítélt végrehajtás meghiúsítása érdekében egy iskolaszövetkezet bevonásával mintegy 150 millió forint kárt okoztak.

Tagadta bűnösségét Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ügyének hétfői előkészítő ülésén a Szegedi Törvényszéken.


A vádirat szerint a 2011-től működő, Czeglédy Csaba irányította bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával – melyek teljesítési segédként összesen nyolc iskolaszövetkezetet vontak be – jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. Az alvállalkozókat és a szövetkezeteket ténylegesen a Human Operator Zrt. irányította. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A vádhatóság szerint a politikus a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott.


A politikus az európai parlamenti választásokon a DK listáján szerepelt, így mentelmi jog illette meg, az ellene folytatott eljárását ezért felfüggesztették, majd megszüntették. Czeglédy Csaba a törvényszék előtt sérelmezte, hogy az eljárás folytatását követően nem emeltek újra vádat vele szemben, a Szegedi Ítélőtábla végleges végzése alapján azonban erre nem volt szükség.

További cikkek:

Címkék

Kapcsolódó Cikkek