2019. december 16., hétfő
Etelka, Aletta

Belföld

387 milliót tett zsebre Gyurcsány háziügyvédje

Tagadta bűnösségét a DK-s politikusok és önkormányzatok háziügyvédje, Czeglédy Csaba az általa irányított Human Operator Zrt. ügyének előkészítő ülésén, a Szegedi Törvényszéken. A DK-s Czeglédy a vád szerint közel négyszázmilliót tett zsebre, amit költségvetési gazdasági csalás révén szerzett az általa irányított bűnszervezet. 

A szombathelyi székhelyű cég igazgatósági elnöki posztját 2010 decemberétől töltötte be a DK-s képviselő. Czeglédy azt állítja, hogy mindent, amije van, adózott jövedelméből vásárolt. A vádirat szerint a 2011-től működő, az ellenzéki politikus által irányított bűnszervezetnek az volt a célja, hogy a döntően diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségét csökkentse, valamint a személyi jövedelemadó befizetését elkerülje.


A Human Operator Zrt. két alvállalkozó közbeiktatásával jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek, amibe nyolc iskolaszövetkezetet is bevontak, melyek diákokat foglalkoztatnak. Ezek a szövetkezetek a diákokat nem vagy csak részben jelentették be, az adókat szintén nem vagy nem teljesen fizették be.

A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A vádhatóság szerint a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott a Gyurcsány által rendszeresen fényezett és támogatott Czeglédy.


A politikus az európai parlamenti választáson a DK listáján szerepelt, így mentelmi jog illette meg, az ellene folytatott eljárást ezért felfüggesztették, majd megszüntették. Czeglédy Csaba szerette volna, ha új vádemelés történik, a Szegedi Ítélőtábla végleges végzése alapján azonban erre nem volt szükség.

A baloldal jogásza

Czeglédy Csaba ezer szállal kötődik a baloldalhoz. A korábban MSZP-s, ma már DK-s politikus ügyvédként rendszeresen védte és védi az ellenzéki politikusokat. Gyurcsányék családi cége kölcsönnel is kisegítette Czeglédyéket. Legutóbb több DK-s kerület is szerződést kötött a már 2010 előtt is elítélt Czeglédy ügyvédi irodájával, emiatt a többi ellenzéki párt is alaposan kiakadt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek