2020. július 09., csütörtök
Lukrécia

Egyéb Székesfehérvár

A jelenben is elérhető jövő

felcím: Az Alba Innovár első három évének tapasztalatait összegezték a városházán

Az ő jövője már elkezdődött, csak még nem tud róla Fotó: ÖKK, Simon Erika

Ez a robot már a mát jelenti…

Az Alba Innovár Digitális Élményközpont első három évének működéséről, a tapasztalatokról és a jövőbeli tervekről rendeztek konferenciát a városházán. Cser-Palkovics András polgármester kitért az önkormányzatnak az oktatásban vállalt felelősségére, valamint a digitalizáció fejlődése által diktált versenyképesség megőrzésére, mind a munkahelyek elvárásaiban, mind a város gazdasági fejlődésében. A szerepek között a polgármester a fehérvári és környékbeli fiatalok alanyi jogon, ingyenesen biztosított oktatását nevezte meg elsőként; a valódi esélyegyenlőség megvalósulását hangsúlyozta, és az élménypedagógia jelentősége mellett a készségalapú tudás elsajátítását emelte ki. Szavai szerint a versenyképesség is fontos volt a digitalizáció gyors terjedésére adott válaszban – középpontban a munkahelyek átalakulóban lévő elvárásaival, illetve a mindennapokban használt eszközökkel. A versenyképesség azt a kérdést is érinti, hogy a város 10-20 év múlva is gazdaságilag jegyzett, meghatározó központja maradhasson Közép-Európának. A polgármester elmondta, jelenleg jóval kevesebb a támogató, mint kellene, a mecenatúrában jóval többet hozzá lehet tenni a város és a közösség fejlesztéséhez, ahogy az Nyugat-Európában működik. A jövő feladataival kapcsolatban arról a célról beszélt, hogy a megyei jogú városokban legyen digitális élményközpont, továbbá a szolidaritási hozzájárulásból levonható legyen minden olyan célra fordított összeg, amelyben az önkormányzat állami feladatot lát el vagy támogat – legyen szó például a kórházról, az Innovárról vagy a felsőoktatásról.


kiemelés: Az indulás óta 15 ezren vettek részt az Alba Innovár valamilyen programján.

Három év számokban

Az Alba Innovár Digitális Élményközpont három évének beszámolója és jövőképe címmel tartott előadást Laufer Tamás. Hallhattuk: az Alba Innovár 1.0 programja a pályaorientáció, az oktatás és a felnőttképzés területén vállalt és teljesített feladatai során az elmúlt években összesen 15 ezer embert ért el, 8 nyári tábort szervezett, 18 szakkört indított, és 32 nyílt napot, illetve 27 egyéb rendezvényt, családi napot szervezett. A 7–11.-es osztályok foglalkozásain 8229 tanuló, míg az 52 felnőttképzésen vagy konferencián 1355-en vettek részt. Az Alba Innovár 2.0 a digitális munkaerő képzésében digitális és robotikai vállalati oktatásokat tart kompetenciaméréssel és tanúsítással, digitális napközit, szabadulószobát működtet, időskorúakat oktat, valamint támogatja a városi digitális szolgáltatásokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.