EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,75 Ft
2020. július 10., péntek
Amália

Egyéb Eger

A kormány mellett civil szervezetek is segítenek

Tizenhét Heves megyei településen okozott jelentős károkat a júniusban lezúdult, rekordmennyiségű csapadék. A helyreállítási munkálatokat nemcsak Magyarország kormánya támogatja, hanem több civil szervezet is gyűjtést indított, köztük a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége. Elnökük, Szőnyi Kinga több mint egymillió forintot adott át jelképesen két Heves megyei település polgármesterének a megyeházán megtartott sajtótájékoztatón. 

Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a nyári villámárvíz okozta károk gyors és hatékony felszámolásához a katasztrófavédelem, a hivatásos és önkéntes tűzoltók, a rendőrség, a polgárőrség, a civil és vállalkozói szféra, a polgármesterek és a helyi lakosok példaértékű összefogására volt szükség. A helyreállítási munkálatok még mindig tartanak, az érintett települések pedig Magyarország kormánya mellett hazánk civil szervezeteire is számíthatnak.


Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: köszönet illet mindenkit, aki segítette és a mai napig segíti a helyreállítási munkálatokat. Emlékeztetett arra, hogy a tragédiát követően Horváth Lászlóval, Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót a Parlamentben, arra kérve a kormányt, hogy a katasztrófával sújtott települések a lehető leghamarabb juthassanak hozzá a védekezéshez és a helyreállításhoz szükséges támogatáshoz.

Vis maior

Megyénkben, a károk enyhítéséhez mintegy 350 millió forintra van szüksége az érintett településeknek. Nyitrai Zsolt elmondta, Siroknak 66 millió forintos támogatást ítélt meg Magyarország kormánya, de Egerszólát és Novaj is beadta igényét, előbbi 100, utóbbi 38 millió forintos támogatásra számíthat a vis maior keretből.

Az országgyűlési képviselő kiemelte, nem csak kormányzati segítségre számíthatnak a károsultak, hazánk több civil szervezete is példaértékű összefogást kezdeményezett, köztük a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége. Elnökük, Szőnyi Kinga a sajtótájékoztatón elmondta, felhívásukhoz – melyet a Magyar családok az árvíz- és viharkárosultakért hívószóval hirdettek meg –  12 civil szervezet és vállalkozás csatlakozott, s nem csak hazánkból, határainkon túlról is érkeztek felajánlások.


Adomány a reformátusoktól

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványán keresztül több mint 2,5 millió forintot gyűjtöttek össze, ezen összeg felét, 1 millió 258 ezer forintot két Heves megyei település, Egerszólát és Novaj polgármesterének adta át jelképesen Szőnyi Kinga a sajtó képviselőinek jelenlétében.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke úgy fogalmazott: az adventi koszorúkon vasárnap lobbant fel a remény lángja, s az az összefogás, amely a rászorulók megsegítésére született, szintén a reményt szimbolizálja. 

A református szeretetszolgálat is gyűjtést szervezett a károsultak részére

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.