2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Egyéb Szombathely

Alapellátó központokba szerveződnének a szombathelyi gyermekorvosok

A 16 gyermekorvosi praxisból jelenleg három betöltetlen, további négy pedig az orvos életkora miatt hamarosan megüresedhet. Jelenleg helyettesítésekkel, egymást váltva oldják meg az ellátást, így az ajánlott 800-900 ellátandó gyerek helyett 1300-1400 jut rájuk, és nem tudják kivenni a szabadnapjaikat sem.

Az érintett gyermekorvosok először egy levelet fogalmaztak meg, majd személyesen is tárgyaltak a városvezetéssel Fotó: szombathely.hu

A gyermekorvosi alapellátásban részt vevő orvosok korábban – a sajtóban is megjelent – levélben fordultak a képviselőkhöz. Ebben azt javasolták: hozzanak létre három gyermekorvosi alapellátó központot, amely öt-hat körzetet látna el, diszpécserszolgálattal, védőnői központtal, két-három, közösen alkalmazott szakdolgozóval. Mint írták, a rendszer működőképességének megőrzéséhez szükség lenne fiatal gyermekorvosokra, de egy új, összevont struktúrában könnyebben megoldhatók lennének a helyettesítések is, illetve az ilyen központok munkájába – képzésük részeként – szakorvosjelöltek is bekapcsolódhatnának.


Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.