EUR: 355,32 Ft
CHF: 332,46 Ft
2020. július 14., kedd
Örs, Stella

Egyéb Kecskemét

Boronkay Petivel önkénteskedtek a széchenyis diákok

Boronkay Péterrel együtt osztottak mikuláscsomagokat a Széchenyi Szakközépiskola önkéntes diákjai az EGYMI Nyíri úti intézményében a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésében. Az önkéntesek világnapja alkalmából az ország húsz helyszínén tartottak hasonló programot. Az akció célja a gyerekek megajándékozása mellett a fiatalok érzékenyítése volt.

Nagy volt az öröm a kecskeméti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Nyíri úti intézményében – alig búcsúzott el a gyerekektől a Gong Mikulás, máris újabb vendégeket köszönthettek. Elsőként a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai érkeztek, ők szervezték ugyanis az akciónapot az önkéntesek világnapja alkalmából. A szomszédos Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskolából 32 önkéntes diák látogatott el a rendezvényre, akik korábban esélyórán vettek részt. Most a gyakorlatban tapasztalhatták meg, amit az érzékenyítő foglalkozáson tanultak. Ebben segítségükre volt Boronkay Péter, többszörös világ- és Európa-bajnok paratriatlonista is, aki régóta segíti az Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkáját.


A gyerekek nagyon örültek a paratriatlonistának

Most a széchenyis diákokkal közösen 147 édességgel megpakolt csomagot osztottak ki a gyerekeknek. Ez követően kézműveskedéssel folytatódott az akciónap. A széchenyis önkéntesek útmutatásával karácsonyi angyalkákat készítettek a Nyíri úti intézmény tanulói.

Újdonsült apuka

Boronkay Petinek, aki nemrég lett apuka,  mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Még azt is megmutatta a gyerekeknek, hogyan tudja bekötni a cipőfűzőjét.

Gyümölccsel és fánkkal látta vendégül a résztvevőket a megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával rendezhette meg a programot. Mint megtudtuk, az önkéntesség világnapja alkalmából az országban összesen húsz helyszínen tartottak hasonló akciónapot a hálózat tagjai.


Kapcsolódó Cikkek