2020. július 10., péntek
Amália

Belföld

Búcsúüzenetet hagyott a gyerekgyilkos apa

Előre készült tettére a győri gyermekgyilkos apa, aki 10 éves kisfiával, 13 éves nevelt lányával, és önmagával is végzett. A Lokál információi szerint búcsúüzenetet is hagyott, amelyben gyermekei anyját hibáztatja élete kisiklásáért. H. Gábor az asszonyt korábban kalapáccsal majdnem halálra verte, a család később rendszeresen látogatta a férfit a börtönben. A korábbi pszichológusi szakvélemény szerint az elkövető „szabadulása után mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gyermekeit kárpótolja, és szeretettel foglalkozik velük”.  

Az igazságügyi orvosszakértői véleményre még várni kell, de az előzetes információink szerint begyógyszerezve oltotta ki 10 és 13 éves gyermeke életét a 35 éves H. Gábor. A rendőrök azt gyanítják, hogy a legkisebb gyermekét, egy 6 éves kislányt is magával akarta vinni a halálba, de arra már nem volt képes. A férfi azért költözött szabadulása után Győrbe, mert bízott benne, hogy újra kezdheti gyermekei anyjával a közös életét. Erről azonban volt párja hallani sem akart. Mikor ezzel szembesült H. elhatározta, hogy rendőri szaknyelven szólva: kiterjesztett öngyilkosságot követ el. Gyermekeitől azt tudakolta, hogy van-e komoly kapcsolata volt párjának. A gyermekek őszintén elmondták, amire kíváncsi volt, ezután gyilkolta meg őket. A helyszíni szemle azt mutatta, hogy az áldozatok nem próbáltak meg védekezni, nem kizárt, hogy valamivel elkábította őket, mielőtt kioltotta életüket, de erre csak az igazságügyi orvosszakértői vélemény adhat csak egyértelmű választ. A Lokál információi szerint búcsúüzenetet is hagyott, amelyben gyermekei anyját hibáztatja élete kisiklásáért. Az már most tudható, hogy a kisebbik gyermek nem volt szemtanúja a gyilkosságoknak, így elképzelhető, hogy őt is elkábította, és arra ébredt fel, hogy anyja csönget, és dörömböl a lakás ajtaján.


Mint ismeretes, vasárnap délután a rendőrök két gyermek holttestét találták meg egy győri lakásban. A rendőrség szerint a halálukat az apjuk okozta, aki ezután saját magát is megölte. A gyermekek először voltak láthatáson nála.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit. fotó: police.hu

Kalapáccsal verte össze korábban alvó feleségét


H. Gábort 2017 decemberében 5 évre ítélték el, miután alvó feleségét kalapáccsal és egy papírvágó szikével bántalmazta, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett emiatt. Ekkor az igazságügyi elmeszakértői vélemény azt állapította meg, hogy a férfi a cselekmény elkövetésekor beszűkült tudatállapotban (tudatzavar) volt. Ugyanakkor újabb bűncselekmény elkövetését a szakértők nem valószínűsítették. Végül idén szeptemberben szabadulhatott. A sértett és a gyerekek az elítéltet fogvatartása alatt többször látogatták – szinte minden hónapban –, rendszeresen kapott tőlük csomagot is.

 

Pszichológusi szakvélemény: „Szabadulása után mindent meg fog tenni, hogy gyermekeit kárpótolja, és szeretettel foglalkozik velük.”

A Szombathelyi Törvényszék közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, ebből kiderül:

  • A sértett anya kifejezetten pozitívan nyilatkozott H. G. szülői hozzáállásáról, tevékenységéről, a tanúk vallomásai is arra mutattak, hogy a vádlott gondoskodó, felelősségteljes szülő benyomását keltette.
  • A szülői felügyeleti joggal kapcsolatos eljárásba az anya a fogvatartott apa mellett, az ő pernyertessége érdekében beavatkozott. A járásbírósági döntés alapját többek között egy igazságügyi pszichológus szakértői vélemény képezte, amely szerint nem merültek fel olyan pszichológiai szempontok, amelyek az alperesi apa (elítélt) szülői felügyeleti jogának megszüntetését indokolná. A szakvélemény szerint „az alperes érzelmileg kötődik a gyermekeihez, a gyermekek életében születésüktől aktívan részt vett. Kötődése őszinteségét illetően kétségek nem mutatkoztak. Az apa személyiségében jelenleg olyan kóros vonások, amelyek a szülői szerepben való helytállásra őt alkalmatlanná tennék, nem mutatkoznak. Jövőképe pozitív, optimista. Szülői felelősségét hangsúlyozza. Alperes feltehetően szabadulása után mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy gyermekeit kárpótolja és szeretettel foglalkozik velük. A szülők és a gyermekek valamennyien arra vágynak, hogy működőképes kapcsolattartás legyen az apa és a gyermekek között”. A bíróság a perben több tanút is meghallgatott, akik egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy a fogvatartott nagyon jó apa, a gyermekek szorosan kötődtek hozzá. Ugyanilyen tartalmú volt a gyermekekkel kapcsolatban készült pedagógiai jellemzés is.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem várhat a Lánchíd felújítása

    Nem várhat a Lánchíd felújítása

    Érthetetlen a Lánchíd ügyében történő szerencsétlenkedés – jelentette ki a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint minél előbb fel kellene újítani Budapest jelképét, ami a főváros feladata.

  • A Fidesz-KDNP feltételekkel támogatja az uniós hitelfelvételt

    A Fidesz-KDNP feltételekkel támogatja az uniós hitelfelvételt

    A Fidesz-KDNP feltételekkel ugyan, de támogatja az Európai Unió azon tervét, hogy hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére – jelentette ki a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.