EUR: 355,23 Ft
CHF: 332,58 Ft
2020. július 13., hétfő
Jenő

Egyéb Hódmezővásárhely

Cégek Piaca

Immár harmadik alkalommal adott otthont a Balog Imsi Sportcsarnok annak a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum által megszervezett állásbörzének és pályaorientációs napnak, amely a Cégek Piaca nevet viseli. A rendezvény célközönségét nem csupán a fiatalok, vagyis az általános és középiskolások alkották, hanem azok a térségben élő felnőttek is, akik jelenleg is munkavállalók, de a közeljövőben pályamódosítást terveznek. Összesen tizennyolc vállalat és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum nyolc tagintézménye ismertette a velük kapcsolatos tudnivalókat az érdeklődők számára. Emellett többek között a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal is képviseltette magát.

Kapcsolódó Cikkek