2020. július 13., hétfő
Jenő

Egyéb Veszprém

Egy gyertyányira a karácsonytól

A hagyományokhoz hűen idén is közös adventi koszorút állított a várban az önkormányzat és az érsekség. A gyertyákat hétvégente a világi és az egyházi hatalom egy-egy képviselője közösen gyújtotta meg.

Udvardy György érsek idén először gyújthatott adventi gyertyát Veszprémben (fotó: Kovács Bálint)

Az első héten Ovádi Péter parlamenti képviselő és Udvardy György érsek, majd Hegedűs Barbara alpolgármester és Nagy Károly apát, a harmadik héten Brányi Mária alpolgármester és Felker Zsolt káplán keltette életre a lángot, az előttünk álló szombaton pedig 16.30-tól Porga Gyula polgármesterre és Márfi Gyula nyugalmazott érsekre vár a feladat, hogy az utolsó gyertyát is meggyújtsák a Szentháromság téren.


Az érseki palota előtti terület aktívabb része lett a város adventi programsorozatának (fotó: Kovács Bálint)

A hivatalát idén elfoglaló érsek, Udvardy György először beszélhetett az advent üzenetéről Veszprémben. Ilyenkor – még ha hivatalosan ezt nem is tudjuk megfogalmazni magunk előtt – felébred a szívünkben a vágy, hogy Istennel találkozhassunk – fogalmazott az érsek. – Ugyanakkor a hétköznapok küzdelmei, az állandó rohanás hajlamos elfedni, beárnyékolni, átírni a vágyainkat, éppen ezért szükség van azok megtisztítására is. Erre önmagunktól nem vagyunk képesek, csak azáltal, akire ebben az időszakban várunk: a Megváltóra – vagy a szeretteink által. Mert mindkét esetben az hajt minket, hogy jók legyünk, hogy nekik jóval tudjunk szolgálni.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek