EUR: 353,05 Ft
CHF: 332,23 Ft
2020. július 05., vasárnap
Emese, Sarolta

Extra

Fordulat! Eldőlt kinél lesz L.L. Juniorék kisfia

A közösségi oldalán jelentette be az énekes, hogy exével aláírták a megállapodást.

„Szeretnék mindenkit tájékoztatni, hogy tegnap sikerült aláírni a gyermekelhelyezési megállapodást. 🙌
Kizárólag a gyermekem érdekeit, jövőjét, és boldogágát néztem, így innentől közös felügyeletet gyakorlunk az anyukával felváltva, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy egyik héten az anyukánál, másik héten az nálunk lesz Lacika.
A megegyezés egyik nagyon fontos pontja, hogy innentől egyik fél sem nyilatkozik a továbbiakban sem erről, sem pedig egymásról . Tisztelettel kérném a sajtó munkatársait, hogy ezt tartsák tiszteletben!
Nagyon nehéz hónapokon vagyunk túl, és bár a fájdalmam nem enyhült egy kicsit sem, szeretnék a feleségemmel, Kingával és a gyermekemmel nyugodt családi életet élni. Életünk legszomorúbb karácsonya elé nézünk, de Lacikának mindent meg fogunk tenni, hogy a legszebbé varázsoljuk a szeretet ünnepét. 🙌


Kellemes Ünnepeket kívánunk mindenkinek és köszönöm a sok szeretetet és támogatást amit az elmúlt hónapokban kaptam!” – áll az énekes bejegyzésében.

Mint arról beszámoltunk, L.L. Junior és Csilla kisfiát augusztus 31-én gázolta halálra egy autó. Az énekes még aznap este magához vette Lacikát, akivel egészen mostanáig nem sokszor találkozhatott az anyukája.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • A brit király eltűntnek hitt levele: Olyan, mintha kialudt volna egy fény a családunkból

    A brit király eltűntnek hitt levele: Olyan, mintha kialudt volna egy fény a családunkból

    Szinte mindenki ismeri VI. György brit király történetét (már csak a 4 Oscar-díjas A király beszéde című nagysikerű filmből is, Colin Firth remekbe szabott alakításával), aki annak köszönhetően lett uralkodó, hogy bátyja, VIII. Eduárd a trón helyett inkább a szerelmet választotta. Györgynek pedig nem csupán a monarchia megtépázott hírnevét kellett rendbe hoznia, de a II.

  • Fordulat! Itt tér vissza Joshi Bharat

    Fordulat! Itt tér vissza Joshi Bharat

    Joshi Bharat vezetésével új, saját gyártású műsort indít a LifeTV. Július 20-tól minden hétköznap 17:00-kor kerül képernyőre az Őszintén!

  • Szigorítani kellett az állatmenhelynek a vírus miatt

    Szigorítani kellett az állatmenhelynek a vírus miatt

    A járvány idején is rengeteg kutyus került menhelyre, de sok négylábú talált gazdira is. A Rex Állatszigeten is pörgött az örökbefogadás a karantén alatt, de a szabályokon szigorítani kellett, ugyanis volt olyan, aki csak azért akart állatot tartani, hogyha Magyarországon is bevezetik a kijárási tilalmat, legyen indoka kimozdulni.