2020. július 15., szerda
Henrik, Roland

Egyéb VI.kerület VII.kerület XIV.kerület

Gusztáv múzeumba megy

Az egyik legsikeresebb hazai rendező, Jankovics Marcell filmjeihez készült rajzokból nyílt kiállítás a Műcsarnokban. A februárig látható tárlat ritkaságokat is felvonultat.

Kevés olyan szelete van a magyar kultúrának, amit szinte mindenki ugyanúgy kedvel. Az ilyen ritkaságok egyike a magyar animációs filmgyártás, amely nagy sikerű és emlékezetes karakterek, sorozatok, egész estés filmek garmadát adta több nemzedék számára. Egyes filmeknek, sőt egy-két alkotónak egész rajongói körei jöttek létre – Nepp József, Dargay Attila, Ternovszky Béla biztosan ezen rendezők közé tartoznak.


Jankovics Marcell a Műcsarnokban
(Fotó: Keresztesi Balázs)

Fehérlófia (fotó: Illusztráció)

Az ember tragédiája

Néhány alkotó a kísérletezés, a felfedezés, a rácsodálkozás útját választotta, és messzire jutott rajta. Közéjük tartozik Jankovics Marcell, aki első sikereit a Gusztáv című sorozat társalkotójaként aratta, majd 1973-ban az első magyar egész estés animációs film, a János Vitéz rendezőjeként végleg beírta magát a műfaj történetébe. Pályája során hazai és nemzetközi díjak egész sorát nyerte el: Balázs Béla- és Kossuth-díjat, Arany Pálmát Cannes-ban, a Minden idők legjobb rajzfilmje díjat Los Angelesben, sőt 1975-ben az Oscar-jelölés is megvolt, ami eddig kevés magyar filmesnek sikerült.

 

Fontosabb filmek

Az ember tragédiája (2011)

Ének a csodaszarvasról (2002)

Prometheus (1992)

Mondák a magyar történelemből (1986)

Fehérlófia (1982)

Magyar népmesék (1977)

Küzdők (1977)

Sisyphus (1975)

János vitéz (1973)

A széles közönség egy 1977-es televíziós sorozatáról, a Magyar népmesékről ismeri leginkább. Készültek más sikeres szériái is, például a Mondák a magyar történelemről, illetve az Ének a csodaszarvasról, de a Kaláka főcímzenéjével és Szabó Gyula hangjával elkészült népmese-adaptációkat ebben az értelemben nem sikerült felülmúlni.


Fontosabb díjak

 

Oscar-díjra jelölték Sisyphus c. filmjéért (1975)
Cannes-i Arany Pálma a Küzdők c. filmért (1977)
Balázs Béla-díj (1974)
Kossuth-díj (1978)
Los Angelesben Minden idők legjobb rajzfilmje díj a Fehérlófia (1981) c. filmért (1984)
Prima Primissima Díj, Népművészet és közművelődés kategóriában (2007)
Leonardo da Vinci-díj (2009)
Magyar Érdemrend Középkereszt Csillaggal kitüntetés (2013)
Nemzet Művésze Díj (2014)

Jankovics Marcell munkáiból december 6-án nyílt kiállítás a Műcsarnokban. Ez az első alkalom, hogy a filmes alkotó a kortárs magyar művészet első számú kiállítóhelyén mutatkozik be. A tárlaton az ismert filmes munkák részletei mellett igazi ritkaságok is láthatóak: egy harmincas években játszódó történet részletei, amelyet Princ Gábor rendelt a kilencvenes években, amelynek fő karakteréhez Malek Andrea szolgált modellül, és amelyet a sajátos tulajdonjog miatt nem lehet Magyarországon bemutatni, továbbá karaktertervek egy Rejtő-adaptációhoz, amelyet Ternovszky Béla álmodott vászonra – eddig sajnos sikertelenül. És látható egy rajzsorozat is, amely a Trianon évfordulóra készült.

A kiállítás február 2-ig látható.

Kapcsolódó Cikkek