2020. április 10., péntek
Zsolt

Belföld

Hazugságokat terjesztett Soros színházi lapja

A Nemzeti Színház honlapján is publikált levélben írta meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a Színház című lap főszerkesztőjének, hogy miért nem engedélyezi ezentúl a Nemzeti Színház, hogy a lap a Nemzeti képeit használja cikkeihez – számol be az Origo.

A lap a Soros-hálózat része, a Nyílt Társadalom Alapítvány legutóbbi pénzosztásán is kapott 4 millió forintot. A lap főszerkesztője most az ellenzéki propagandasajtóban sajnáltatja magát amiatt, hogy nem kapnak képeket. Korábban az Origo megírta, hogy 2018-ban a választások után azon elmélkedett, hogy a Fidesz-szavazó milliók nem látják át a világot, és hogy valójában nem gonoszok ők, csak buták. Vidnyánszky Attila levelében utal egy kör e-mailre, amit a Színház főszerkesztője a választások után írt külföldi kritikusoknak. Az Origo úgy tudja, hogy ebben a levélben – amelyet egyébként éppen október 23-án írt – Tompa Andrea az önkormányzati választásokat az ’56-os forradalomhoz hasonlítja, hazudik a választási eredményekről és letagadja, hogy az antiszemita Jobbik részese volt az ellenzéki koalíciónak.


A Színház című, magát szakmainak nevező lapról közismert, hogy a balliberális ideológia terjesztését tekinti céljának. Kritikáiban szinte minden darabot csak politikai alapon vizsgál. Nem véletlen, hogy felkerültek Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának listájára is, nemrég 4 millió forintot kaptak. A lap főszerkesztője, Tompa Andrea, a Fidesz harmadik kétharmada után arról elmélkedett a Facebookon, hogy a nem baloldali szavazók nem rosszindulatúak, csak tudatlanok. Idézzük: “azok az emberek, akik nemigen látják át a világot (értsd: a Fideszre szavazó milliók), a híreket, az álhíreket, a propagandát, a megtévesztő reklámokat, a riogatásokat, azok esetében sem arról van szó, hogy nem AKARJÁK, hanem nem TUDJÁK átlátni.”

Az októberi önkormányzati választás után viszont diadalmas, politikai kiáltványnak beillő körlevelet írt külföldi kritikusoknak – erre a levélre utal Vidnyánszky Attila is a cikk alján teljes terjedelmében olvasható levélben.


Az Origo egyébként úgy tudja, az október 23-án (!!!) írt levélben az idei önkormányzati választásokat a Színház főszerkesztője – meggyalázva 1956-ot – az 56-os forradalomhoz hasonlította, “kicsi, de gyönyörű forradalomnak” nevezte a választásokat, és azt is hozzátette: “Budapest megint szabad”. A levélben azt a hamis látszatot keltette, mintha az önkormányzati választásokon a Fidesz vesztett volna (miközben országosan jóval több szavazatot kapott, mint az ellenzéki pártok) – és azt hazudta, hogy az ellenzéki koalícióban nem vett részt az antiszemita Jobbik. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert Vidnyánszky Attila levelében megemlíti, hogy Tompa Andrea 2013-ban megpróbálta a Nemzeti Színház főigazgatóját összemosni a neonáci Jobbikkal. Azzal a Jobbikkal, amelyről most a Színház főszerkesztője letagadja, hogy a balliberális erők szövetségese.

A levél végén értesüléseink szerint Tompa Andrea még arra is felszólította a címzetteket, hogy örüljenek vele. A Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila, levelében elmagyarázza, azért nem járul hozzá a Nemzeti Színház képeinek közléséhez, mert a Színház című lap működése több szempontból is manipulatív, politikai célok és elvárások mentén vezérelt,  amelynek következtében torz kép alakult ki a magyar színházi életről Magyarországon és külföldön is.

Vidnyánszky Attila levelét teljes terjedelmében közöljük:

Kedves Andrea!

Először is elnézést kérek, hogy csak most válaszolok írásban a megkeresésedre. Az utóbbi hetekben sok minden történt, ami miatt nem tudtam érdemben foglalkozni ezzel a dologgal, de remélem, hogy a jelen levél segítségével sikerül újfent tisztázni az álláspontomat.

Nem először jeleztem már, és sajnálom, hogy sokadszorra kell elmagyaráznom, miért nincs szándékomban semmilyen formában együttműködni az általad szerkesztett folyóirattal és az ahhoz kapcsolódó kritikusi körrel. Számos alkalommal kifejtettem, hogy a működéseteket több szempontból is manipulatívnak, politikai célok és elvárások mentén vezérelt tevékenységnek tartom, amelynek következtében meglehetősen torz kép alakult ki a magyar színházi életről nem csak a hazai közvéleményben, de a külföldi szakmai közegben is. Folyamatosan tetten érhető, hogy számotokra egy-egy színházi előadás értékeit, pontosabban értékelését elsősorban nem az esztétikai, szakmai minőség, hanem az általatok megfelelőnek vélt politikai, világnézeti üzenet határozza meg. Ez a jelenség az elmúlt évtizedben csak még inkább elmélyült, és a „Színház” című folyóirat szinte minden írásában érzékelhető.

Ezzel összefüggésben – egykori kijelentésedre utalva, miszerint csak az létezik, amiről írtok – az lenne a hangsúlyozott kérésem irányotokba, hogy a munkásságomat tekintsétek „nemlétezőnek”. Ettől függetlenül, természetesen, azt írtok, amit gondoltok és amit akartok, de az is engedtessék meg nekem, hogy ehhez én semmilyen módon ne asszisztáljak.

És hogy érzékeltessem a tevékenységetek egyértelműen politikai irányultságát, hadd hozzak fel egy kirívó példát a sok közül. Egy közös ismerősünk, az amerikai Philip Arnault, aki – többek között – a Ti írásaitok alapján tudósít a magyar színházi életről rendkívül egyoldalú módon, véletlenül vagy szándékosan elküldte nekem azt az örömködő levelet, amit a magyarországi, de különösen a budapesti önkormányzati választások eredménye kapcsán küldtél el neki (és feltételezhetően még számos más külföldi színházi emberhez is). Ebben a leveledben, melynek egyik fő üzenete a „Budapest is free again” mondat, számos valótlanságot és csúsztatást engedsz meg magadnak (például az akadémiai szabadsággal vagy a CEU „elüldözésével” kapcsolatban), és kifejezed abbéli reményedet, hogy „sokkal nagyobb tere lesz a művészi szabadságnak és a független alkotásnak” (much more room for the artistic freedom and independent work) és egy „új, szerethető Budapest” (new lively Budapest) kialakítását előlegezed meg. Ráadásul mindezt olyan hangnemben írod, mintha Magyarország – vagy éppenséggel Budapest – a kommunizmus netán a fasizmus diktatúrája alól szabadult volna fel. Ez, véleményem szerint, igen torz demokráciafelfogást tükröz részedről, hiszen még a budapestiek 42 %-a is az előző városvezetésre és a kormánypárti jelöltekre szavazott. Ugyanakkor a leveledből kimaradt egy igencsak fontos részlet, amelyet érdemes lett volna megosztanod a külföldi barátaiddal is: méghozzá az, hogy számos helyen a baloldali-liberális jelölt csak annak a szélsőjobboldali Jobbiknak a támogatásával tudott nyerni, amellyel 2013-as igazgatói kinevezésemkor – szintén nemzetközi „körlevélben” – igyekeztél összemosni engem, mindent elkövetve, hogy diszkreditálj a hazai és külföldi szakmai közösség előtt. Csakhogy a valódi diktatúrák relativizálásával is felérő sugalmazásoddal szemben a nemzetközi felmérések által is alátámasztott tények azt bizonyítják, hogy az utóbbi évtized során Budapest az egyik legélhetőbb európai várossá és turisztikai illetve kulturális szempontból is az egyik legkedveltebb célponttá vált. A színházi élet és azon belül is az úgynevezett „független” szféra pedig nem csak a régióban, de európai összehasonlításban is kiemelt figyelmet és támogatást kap a magyar államtól illetve önkormányzatoktól és rendkívül aktív, virágzó periódusát éli. Remélem tudod, hogy különböző állami és önkormányzati támogatások révén mintegy 300 előadóművészeti szervezet (társulat) tevékenykedik Magyarországon, és ennek több mint fele az úgynevezett „alternatív” vagy „független” szférához tartozik. Én magam is úgy gondolom, hogy nagy szükség van az alternatív színházi alkotókra, főleg ha működésük nem politikai propagandatevékenységre irányul, hanem a valóban önálló, független művészi útkeresést képviselik. Ez elé sem az előző budapesti városvezetés, sem a jelenlegi kormányzat nem gördített akadályt, sőt, kifejezetten támogatta.

Bízom abban, hogy egyszer lehetőségünk lesz objektíven, a tényekre és nem a politikai propagandára alapozva párbeszédet folytatni a színházról.

Üdvözlettel,

Vidnyánszky Attila

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek