2020. július 10., péntek
Amália

Egyéb X.kerület XVII.kerület

Ismét közlekednek a vonatok Pécel és Aszód között

A Budapest–Hatvan vasútvonal rekonstrukciójának következő fázisában, március 20-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Már nem kell pótlóbuszokkal utazni, a vonalat megnyitották a vonatforgalom előtt, és a beruházás befejezéséig, 2020 végéig már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére.

Közel egy éve dolgoznak (fotó: MÁV)

 

A sínköszörüléssel már végeztek Isaszeg és Pécel között
(fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

A Pécel és Aszód állomások között február óta tartó teljes vágányzárat a MÁV december elején feloldotta, aminek eredményeként a karácsonyi és év végi ünnepek előtt a Pécel és Aszód közötti, felújított szakaszon is megindulhatott a vonatforgalom. A kivitelezési munkák az eredeti ütemtervnek megfelelően 2020-ban is folytatódnak. A pályát egyelőre csökkentett sebességgel lehet használni.


Csak megpihennek a gépek, jövőre is folytatják a munkát (fotó: MÁV)

Néhány állomáson megnyitják a gyalogos-aluljárókat, másutt azonban az állomásépületek felújítása, áthelyezése, a liftek beépítése és az ideiglenesen kialakított létesítmények környezetében a munkavégzés folytatódik, ami miatt fokozott körültekintés szükséges. 2020-ban új vasúti megállóhely is létesül a rákosmenti Akadémiaújtelepen.

A vasútvonal állomásait és megállóhelyeit részben ideiglenes megoldásokkal kapja vissza az utazóközönség, annak érdekében, hogy a pótlóbuszok helyett a lehető leghamarabb állhasson helyre a vasúti közlekedés.

A Rákos–Hatvan vonalszakasz valamennyi állomásán és megállóhelyén a megszokotthoz képest jelentősen megváltozott a vágányok, peronok elhelyezkedése, valamint az azokhoz vezető közlekedési útvonalak és létesítmények fekvése, megközelíthetősége.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.