2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Egyéb Dunaújváros

Közeleg az aranyvasárnap

Advent utolsó vasárnapja, aranyvasárnap következik a hét végén. Ezzel az Adventi Forgatag programsorozata is véget ér Dunaújvárosban, a készülődés pedig „célegyenesbe” ér.

Az adventi vasárnapokon hagyományosan kinyitnak az üzletek, így aki a munkahét során nem tudta megvenni a karácsonyi ajándékokat, még pótolhatja a bevásárlást. Nem lesz ez másként a karácsonyt megelőző utolsó vasárnapon sem. A népszokások és főként az egyházi szertartáskör azonban nem a vásárlás, az ajándékok „gyűjtése” köré rendeződik: az adventi időszak sokkal inkább a befelé fordulás, a böjt, a bűnbánat időszaka, amelynek lezárása a karácsony. A négy vasárnapból álló adventi időszak kifejezetten katolikus hagyomány, amelynek időtartamát VII. Gergely pápa határozta meg. A görögkatolikusok például hathetes adventet tartanak, amely a Szent András-naphoz legközelebbi vasárnappal kezdődik.


Az Adventi Forgatag árusai is nyitva lesznek arany vasárnap

Napjainkban már sokkal kötetlenebb, világiasabb szokások kapcsolódnak ehhez az időszakhoz: a gyermekek nagy örömére például az adventi naptár. A vallási hagyományok szerint az advent ideje alatt zajos-lármás eseményeket nem tartottak.

Kigyúl a negyedik gyertya

Dunaújvárosban is évek óta nagy népszerűségnek örvend az Adventi Forgatag programsorozata, amelynek zárórendezvénye december 22-én lesz: az ökumenikus gyertyagyújtás után este hatkor Edvard, majd este hét órától Kelemen Angelika és Barátai lépnek színpadra.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.