2020. július 16., csütörtök
Valter

Egyéb

Megújul a Kaposfest

A nevét és a tartalmát tekintve is megújul a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, az eseményt 2020. augusztus 13-tól már Kaposfest – Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál néven rendezik meg a somogyi megyeszékhelyen.

Magyarország egyik legjelentősebb kulturális fesztiváljának célja a rendezvény hazai és nemzetközi láthatóságának növelése, az oktatás, a nevelés és a társadalmi szerepvállalás erősítése – áll a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.


Hozzátették, hogy a Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész által vezetett esemény igazgatója 2020-tól Hornyák Balázs fuvolaművész, művészeti menedzser lesz.

A rendezők jövőre új helyszínekkel, innovatív összművészeti produkciókkal, világsztárokkal várják a közönséget – emelték ki. Jelezték, a műsoron a komolyzenei koncerteken kívül igényes dzsessz és könnyűzenei produkciók is helyet kapnak, lesznek képzőművészeti kiállítások, összművészeti performanszok, műhelybeszélgetések, mesterkurzusok, szakmai előadások, a kísérőprogramok erősen kapcsolódnak a koncertek, előadások tematikájához.

A fesztivál szervezői fontosnak tartják, hogy az egyhetes programsorozatban a fiatal korosztályhoz szóló gyermek- és családi rendezvények is helyet kapjanak. Szeretnék, ha a minőségi kultúra – a fesztivál törzsközönsége igényeinek figyelembe vétele mellett – szélesebb rétegekhez is eljutna.

A fellépőkről és a fesztivál új programjairól tavasztól szolgálnak részletes információkkal – jegyezték meg.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezt a strandot kár lenne kihagyni!

    Ezt a strandot kár lenne kihagyni!

    A szemnek is élmény, de ott lenni az igazi. A nyár legnagyobb vizes szenzációja a nem egészen egy hónapja átadott debreceni, Aquaticum strand.

  • Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

    Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

    Elkészült a Nemzeti Konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.

  • Részleges látogatási tilalom

    Részleges látogatási tilalom

    A betegek védelmében, óvatosságból részleges látogatási tilalmat rendelt el, a súlyos állapotú betegeket kezelő intenzív részlegeken és a nagy forgalmú Sürgősségi Osztályon.

  • Bódog-idők jönnek Kispesten

    Bódog-idők jönnek Kispesten

    A Magyar Kupa győztes Honvéd labdarúgói augusztusban az Európa Liga selejtezőit kiemeltként kezdhetik. Újra piros-feketébe öltözik Baráth Botond és Zsótér Donát is, akiket a tavaly a Kisvárdát az NB I-ben tartó Bódog Tamás készíti fel az új idényre.