2020. július 10., péntek
Amália

Egyéb XIX.kerület

Nem érdekelte Kránitzot a gyermekek biztonsága?

Kránitz Krisztián hónapokig csak hitegette a Vonás utcai óvodába járó gyermekek aggódó szüleit, hogy megvizsgáltatja az udvaron álló veszélyes fát. A szülők által felkért szakértő azonban néhány nap alatt megtette ezt, és három fát is élet- és balesetveszélyesnek nyilvánított − tájékoztatott a kispest.info.

Veszélyben voltak a gyerekek

Élet- és balesetveszélyben voltak az Árnyas Óvoda Vonás utcai intézményébe járó gyermekek, mert a korrupciós botrányban szintén gyanúba keveredett Kránitz Krisztián vezette vagyonkezelő (Vamüsz) a szülők többszöri megkeresése ellenére sem vizsgáltatott meg egy, az udvaron álló veszélyes fát, nem gondoskodott annak kivágásáról − tudtuk meg a kispest.infótól. Ezt megelégelve a szülők közösen felkértek egy minősített favizsgálót, aki néhány nap alatt megállapította, hogy az udvar közepén álló, visszacsonkolt tetejű idős keleti ostorfa extrém biztonsági kockázatot jelent, törzse elgombásodott, és azon mély repedések húzódtak a tövétől egészen a tetejéig. A szakértő egyébként azt is megállapította, hogy további két fa hasonlóan balesetveszélyes az udvaron.


Régen ki kellett volna vágni

Erre Lazányi Ferenc (Fidesz–KDNP) is felhívta a városvezetés figyelmét a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. Az aggódó szülők pedig a közmeghallgatáson tették szóvá ezt. Ekkor ígérte meg Gajda Péter, hogy hamarosan kivágják a – háromból az egyik veszélyes – fát, amely meg is történt. A vagyonkezelő ígérgetésével kapcsolatban pedig belső vizsgálat elrendeléséről beszélt a szocialista polgármester. Erre azonban Dódity Gabriella (Fidesz–KDNP) szerint nincs szükség, Kránitz Krisztiánt ennyire nem érdekelte a gyermekek biztonsága, és nem gondoskodott a fa kivágásáról – derült ki a beszámolóból.

Csak ígérgetni tudnak?

Kránitz Krisztián újfent felelőtlenül járt el?

A súlyos tízmilliókat érő munkálatoknál láthatóan sokkal jobban sürgő-forgó, beszédesen „Miszter 40 százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián nem csinált semmit, csak ígérgette a szülőknek, hogy megrendeli a fa bevizsgálását. A szülők egyébként veszélyeztetés miatt feljelentést tettek.

Nem számítanak az ovisok?

Gajda Péter, Kispesti Önkormányzat képviselő-testületének ülése (Fotó: Máté Krisztián)

Korábban az egyik felháborodott szülő kérdésére, hogy mikor vágják ki végre az életveszélyes fát, amelyet a vagyonkezelő hónapokig meg sem vizsgáltatott, Gajda Péter úgy reagált közösségi oldalán, hogy „az illetékesek tájékoztatása szerint pénteken. Utána várjuk a zöldek tiltakozását”. Mintha a Lackner-botrányban szintén érintett szocialista polgármester nem érezte volna át, hogy hónapokig életveszélyben voltak a gyerekek.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.