EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,75 Ft
2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Belföld

Orbán Viktor: Horváth János egy bátor nemzedékhez tartozott

Horváth János ahhoz a bátor nemzedékhez tartozott, amely két pogány közt, a barnainges és a kommunista diktatúra alatt is hűségesen kitartott politikai meggyőződése, a független, kisgazda, polgári és patrióta szellemiség mellett – írta Orbán Viktor miniszterelnök Horváth János, az Országgyűlés egykori korelnöke halála után a gyászoló családnak.

A levélben, amelyet csütörtökön, az egykori képviselő temetése napján juttattak el az MTI-hez, a kormányfő kiemelte: “vannak életutak, melyek mindannyiunk számára követendő példát jelentenek”. Horváth János “hajlíthatatlan emberként” sosem ismert lehetetlent, amit többek között azzal bizonyított be, hogy a Kisgazdapárt színeiben az 1945-ös önkormányzati választáson a munkáskerületként ismert Angyalföldön győzte le a kommunisták jelöltjét, Kádár Jánost.


“Hálásak vagyunk, hogy hazatérése után a mi politikai közösségünket választotta, hiszen érkezésével nemcsak egy kiváló szakemberre, de példaképre és munkatársra is találtunk, aki bölcs tanácsaival, valamint a kinövekedés-program megfogalmazásával is hozzájárult a polgári Magyarország megerősödéséhez” – fogalmazott Orbán Viktor.

“Mély megrendüléssel értesültem róla, hogy bajtársunk és tanítómesterünk, az Országgyűlés néhai korelnöke, Horváth János eltávozott közülünk. Engedjék meg, hogy ezúton fejezzem ki együttérzésemet, és a következő nehéz időszakhoz sok erőt kívánjak Önöknek!” – zárul a miniszterelnök levele.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek