2020. február 19., szerda
Zsuzsanna

Egyéb Szolnok

Péntekig tartanak a munkálatok

Közel két kilométer hosszú az az útszakasz, amit a Dr. Sebestény Gyula úton és környékén fejlesztenek. A munkálatok december 20-ig tartanak, majd januárban ismét folytatódnak.

Egészen a Besenyszögi útig tart a Dr. Sebestény Gyula út fejlesztése, melynek keretében körforgalmi csomópontokat is létesítenek a legforgalmasabb részeken: a Városmajor úti kereszteződésnél és a Mester úti csomópontban. A felújítások során az érintett területeken lévő buszmegállókat is felújították, és újakat is kialakítanak majd, ahol szükség van rájuk. Az új útszakasz mellett gyalog- és kerékpárút is épül, mellyel még biztonságosabb lesz majd a közlekedés.


A fejlesztéssel kiváló közlekedési kapcsolatok létesülnek a volt orosz laktanyához, melyet a terv szerint beépítenek majd, illetve egy teljesen új lakóterülethez, melyet az útszakasz északi oldalán építenek majd ki a közeljövőben. Az útépítési munkálatok összesen 2,64 milliárd forintból valósulnak meg, és várhatóan nyárra készülnek el.

Molnár Judit

A munkálatok várhatóan nyáron fejeződnek be
Fotó: Lokál Extra

Két új körforgalmat is építenek
Fotó: Lokál Extra

Fotó: Lokál Extra

Kapcsolódó Cikkek

  • Gyász! Elhunyt Wichmann Tamás

    Gyász! Elhunyt Wichmann Tamás

    Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves szerdán korában elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója – értesült a Nemzeti Sport a családtól.

  • Családi farsang

    Családi farsang

    Apukák és anyukák együtt farsangoltak a csepeli Közösségi Pontban

  • Veszélyes ritkaság

    Veszélyes ritkaság

    Debrecen – Egy sisakos kazuár személyében új lakó érkezett a Debreceni Állat- és Növénykertbe.