2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Egyéb Zalaegerszeg

Segítség az önkénteseknek

Új eszközöket vehettek át az önkéntes tűzoltók a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, a testület 2010 óta egyre nagyobb mértékben támogatja partner szervezetei munkáját. A fejlesztéseket a növekvő pályázati forrásokból tudják fedezni. A civilek hozzáállására minden településnek nagy szüksége van, ezért a kormány figyel igényeikre és igyekszik azokat maradéktalanul teljesíteni. Zalában, köztük a megyeszékhelyen különösen aktív az önkéntesek részvétele a mentésekben és a helyreállítási munkálatokban. Egri Gyula, a ZMKI ezredesének tájékoztatása szerint, csak ebben az évben több mint száz esetben avatkoztak be önkéntes egyesületek, ebből közel negyven esetben önállóan, hivatásos segítség nélkül tették a dolgukat, villámgyorsan tüzet oltottak a hétköznapi hősök. A Zala Megyei Tűzoltó Szövetségnek, jelenleg 35 tagja van, ők védő és tűzoltótechnikai eszközöket vehettek át, ezenkívül továbbképzésekhez kaphatnak támogatást. Több helyen megújulnak a szertárak, a gépjárműpark, amelyek mellett működési költségekre is lehetett pályázni. A pályázati feltételeknek megfelelő megyei egyesületek többnyire működési költségekre, eszközbeszerzésre, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági vizsgálatokra, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre pályáztak. Tíz évvel ezelőtt a szervezetek költségvetési támogatása évi 120 millió forint volt, az állam idén 700 milliót szánt erre a célra. 2019-ben összesen 587 hazai egyesület pályázott sikeresen.

Nagyon fontosak a megfelelő eszközök, a tapasztalatok szerint a helyszínhez való közelségük okán gyors kiérkezéssel és beavatkozással számos tüzet tudtak már megfékezni mielőtt az kiterjedhetett volna környezetére, ezzel jelentős értéket sikerült megmenteniük

A valós veszélyekre reagálni képes, speciális képességekkel bíró mentőszervezetek szükséges védőfelszereléssel, eszközökkel való ellátása, továbbá a felkészített szervezetek műveletekben történő alkalmazása és képességeik továbbfejlesztése az elmúlt évek alatt kiemelt fontosságú feladattá vált


A katasztrófavédelem rendszerében évről évre egyre fontosabb szerepet kapnak az önkéntes szervezetek, a tűzoltó egyesületek és a mentőszervezetek egyaránt

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.