2019. december 10., kedd
Judit

Belföld

Soros György segítette az ellenzék kampányát

A civil sikerek kulcsát kereste, de valójában az ellenzéki NGO-k finanszírozására mutatott rá a Magyar Narancs. Több helyen is norvég civil alapos, illetve a Soros-alapítvány által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött – számol be a Magyar Nemzet.

A civil szervezetek több helyen is meghatározó szerepet vállaltak az ellenzéki pártok győzelmében az október 13-i önkormányzati választásokon. A Magyar Narancs tényfeltáró cikkben mutatta be a sikerek titkát és közvetve azt is, hogy milyen pénzforrásokból segítették a civilek az ellenzéki kampányt.


A lap hosszasan elemezte az egyes településeken megalakult civil egyesületeket, melyek köztudottan azzal a céllal jöttek létre, hogy a kormánypártoknak ellenzéki kihívójuk legyen.

A lap példaként említi a Civil Kollégium Alapítványt (CKA), amelynek mentor-trénere önkéntesként segítette Józsefvárosban Pikó András kampányát. Bálint Mónika korábban is lelkes kampánysegítő volt, csak akkor nem járt sikerrel.


A Magyar Nemzet beszámolója szerint a cikkből kiderül az is, a CKA évek óta dolgozik azért, hogy részvételre buzdítsa a választópolgárokat, és közösségszervező projektekkel segíti a lakosokat érdekeik érvényesítésében a hatalommal szemben. A CKA-hoz hasonló programok futnak az Ökotárs Alapítványnál, azzal a különbséggel, hogy ők kifejezetten a tízezer fő alatti településeken vannak jelen. Összegzésként a lap leszögezi: a választási sikerhez aktivistákra és pénzre van szükség.

Arról azonban a Magyar Narancs nem ír, hogy a Civil Kollégium Alapítvány 2013 és 2016 között 150 ezer eurót kapott a Norvég Civil Alaptól, mindemellett a Soros-alapítvány is adott nekik 113 millió forintot, ebből tartottak polgári engedetlenségre oktató táborokat civileknek.

A CKA egyébként sok civil szervezethez hasonlóan tavaly februárban bekapcsolódott az országgyűlési választási kampányba, honlapján pedig azt hirdette: „2018-ban még van választásunk”, mintha a jövőben, nyilván a Fidesz–KDNP választási győzelme esetén, ez a lehetőség megszűnne.

A Soros-hálózathoz köthető CKA korábban a polgári engedetlenségi képzésével hívta fel magára a figyelmet. Emlékezetes ugyanis, a CKA hozta létre azt a kunbábonyi kiképzőközpontot, ahol polgári engedetlenségre tanították az NGO-tagokat. A CKA szerkesztette azt a Sebály Bernadett által jegyzett tanulmányt is, amely a közösségszervező program eredményeit mutatja be, és amelynek kiadását a Soros-birodalom Open Society Initiative for Europe elnevezésű tagja támogatta.

Tavaly márciusban a CKA meghirdette a részvétel hetét. Közleményükben azt írták akkor: a gyűlöletkeltés leszivárog a hétköznapokba, ezért nincs fontosabb annál, mint hogy merjük vállalni a véleményünket és másoknak is bátorságot adjunk ehhez.

A kampányhoz több mint ötven civil szervezet és közösség csatlakozott, többek közt a Political Capital, a K-monitor, a Menedék Egyesület, a TASZ, a Transparency International és természetesen az önkormányzati választás ellenzéki sikereiért elismerésben részesített Ökotárs Alapítvány. Összességében elmondható, a Magyar Narancs a hazai NGO-k választási szerepéről közölt cikket, melyről több kormánypárti politikus már számtalanszor beszélt az elmúlt években, a balliberálisok azonban igyekeztek cáfolni, a Stop, Soros!-törvénycsomag kapcsán pedig boszorkányüldözésről beszéltek – tudatja a portál.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek