EUR: 353,41 Ft
CHF: 328,02 Ft
2020. július 16., csütörtök
Valter

Egyéb Debrecen

Sportszervezetek segítik a Kék vödör-akciót

A Debreceni Karitatív Testület újra megszervezi karácsonyi adománygyűjtő akcióját, ezúttal már ötödjére, amihez a város ismert sportolói is csatlakoztak, és segítenek az adománygyűjtésben. A korábbi évekhez hasonlóan a Debreceni Sportcentrum Kft. idén is támogatja az akciót.

Széles Diána  alpolgármester  kiemelte, ilyen nagy gyűjtési akció, mint a Kék vödör, nincs sehol az országban, azt pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az ügy mellé álltak a debreceni sportolók.


– Ők olyan ikonikus alakjai a városnak, akik közösségeket tudnak megszólítani, és ezekhez a közösségekhez általuk el tud jutni az adománygyűjtési akciónk. A Debreceni Karitatív Testületnek az az üzenete, hogy segítsünk a másiknak – hangsúlyozta az alpolgármester.

– Nagyon bízok, és biztatok arra mindenkit, hogy minél több vödröt töltsünk meg, hogy így, az ünnepek közeledtével minél több családnak tudjunk segíteni – fogalmazott Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke.


Makray Balázs, a Debreceni Sportcentrum Kft. stratégiai és sportszakmai igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a sportcentrum üzemeltetésében lévő létesítmények közül a Debreceni Sportuszodában és a Debreceni Jégcsarnokban van lehetőség az adományok elhelyezésére nyitvatartási időben.

Tavaly közel 100 kék vödröt töltöttek meg a sportolók, a Debreceni Karitatív Testület 2018-as karácsonyi szeretetakciójában összesen 3500 család megsegítésére elegendő élelmiszert gyűjtött össze Debrecen városa, a testület tagszervezetei, a Debreceni Sportcentrum Kft., a Kedvenc szakbolt hálózat, valamint a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. összefogásával.

Továbbá jelentős mennyiségű élelmiszeradománnyal járultak hozzá a debreceni Fidesz–KDNP önkormányzati, valamint országgyűlési képviselői is. Az összefogásban több mint 300 önkéntes segítő, több mint négyszáz magánszemély, közel harminc gazdasági társaság és a testület húsz tagszervezete mellett további tíz civil szervezet vállalt szerepet. A debreceni javítóintézetben elhelyezett fiatal felnőttek is hozzájárultak az akció páratlan sikeréhez, ez a közös munka pedig nagy mértékben segíti e fiatalok társadalomba történő visszaintegrálását.

December 20-ig segíthet!

A DVSC labdarúgói, a DVSC Schaeffler kézilabda-, a Debreceni Vízilabda Klub, a DEAC jégkorong- és kosárlabdacsapatai, valamint a DSC SI is ott van a Kék vödör-akció keretében a segítők között. A sportszervezetek tartós élelmiszereket,  illetve sporteszközöket gyűjtenek a rászorulóknak december 20-ig.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezt a strandot kár lenne kihagyni!

    Ezt a strandot kár lenne kihagyni!

    A szemnek is élmény, de ott lenni az igazi. A nyár legnagyobb vizes szenzációja a nem egészen egy hónapja átadott debreceni, Aquaticum strand.

  • Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

    Elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése

    Elkészült a Nemzeti Konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a Magyarország Kormányának hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.

  • Részleges látogatási tilalom

    Részleges látogatási tilalom

    A betegek védelmében, óvatosságból részleges látogatási tilalmat rendelt el, a súlyos állapotú betegeket kezelő intenzív részlegeken és a nagy forgalmú Sürgősségi Osztályon.

  • Bódog-idők jönnek Kispesten

    Bódog-idők jönnek Kispesten

    A Magyar Kupa győztes Honvéd labdarúgói augusztusban az Európa Liga selejtezőit kiemeltként kezdhetik. Újra piros-feketébe öltözik Baráth Botond és Zsótér Donát is, akiket a tavaly a Kisvárdát az NB I-ben tartó Bódog Tamás készíti fel az új idényre.