EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,81 Ft
2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Egyéb X.kerület

Több mint négymillió forint gyűlt össze dr. György Istvánék koncertjén

Kilencedik alkalommal zenélt jótékony célért dr. György István kormánymegbízott Póka Egonnal és zenésztársaikkal. A Mikulás napján megrendezett jótékonysági koncerten 4,35 millió forint adomány gyűlt össze, így ismét több száz kőbányai és kispesti gyerek táborozását tudják támogatni.

Dr. György István és barátai a húrok közé csaptak
( Fotók: Sáfár Tibor)

Nemcsak a KÖSZI nagyterme, hanem az adományoknak kihelyezett üveggömb is megtelt az idei Adjunk a húroknak… és a Rászorulóknak is! elnevezésű jótékonysági koncerten. A több mint négymilliós bevételből kőbányai és kispesti gyerekek nyaralását támogatják dr. György Istvánék. Budapest kormánymegbízottja Póka Egon basszusgitárossal és profi zenésztársaikkal immár kilencedik alkalommal csaptak a húrok közé a jó ügy érdekében; a 2011 óta minden évben megrendezett, mindig remek hangulatú koncertre érkező felajánlásoknak köszönhetően így már több mint 28 millió forintot szántak jótékony célra. Korábban segítették többek között a nehéz sorsú gyerekeket és családokat vagy otthonban élő időseket is, az utóbbi négy alkalommal pedig gyermekek nyári táborozását támogatták.


Póka Egon minden évben zenélve segít

A 2011 óta tartó koncertsorozat összbevétele megközelíti a 30 millió forintot.

Állva tapsolt a közönség

– Igazi örömzenélés ez nekünk minden évben, idén is nagyon jól éreztük magunkat a koncerten. Az pedig igazán nagy boldogsággal tölt el bennünket, hogy a rengeteg jószívű felajánlásnak köszönhetően idén is több száz családnak tudunk segítséget nyújtani – árulta el dr. György István, aki hozzátette: az elmúlt években már közel ezer kőbányai és kispesti gyerek számára adtak át fejenként 10-15 ezer forintos táborozási támogatásokat.


Legendák és tehetségek a színpadon

A kőbányai stúdió növendékei is felléptek

A kormánymegbízott a hagyományoknak megfelelően Póka Egon basszusgitárossal, Szakadáti Mátyás dobossal, ifj. Tornóczky Ferenc szólógitárossal és Sipeki Zoltánnal, Zorán gitárosával adták elő az olyan régebbi és újabb slágereket, mint a Gyöngyhajú lány, vagy a Kell ott fenn egy ország. A korábbi évekhez hasonlóan a Kőbányai Zenei Stúdió fiataljai, Csakmag Vivien és Lékó Stefi vokálosok, Gerendás Hanna billentyűs, Erdei Sára szaxofonos voltak segítségükre.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.