EUR: 355,07 Ft
CHF: 331,64 Ft
2020. július 14., kedd
Örs, Stella

Egyéb Debrecen

Új helyen a fogászati ügyelet

Új helyen kell felkeresni ezentúl a fogorvosi ügyeleti ellátást Debrecenben: a Szent Anna utcáról átkerült a Rákóczi utcára, így már a Fórum Dental Fogászat székhelyén találhatják meg a betegek a fogorvosi ügyeletet. Fél év alatt mindhárom ügyeleti rendelés megújult városunkban.

– A fogorvosi ügyelet nem csak a debrecenieké. A környéken szinte sehol nincs ilyen szolgáltatás, csak itt, ezért ide jönnek sok helyről a megyéből. Fogászati ügyelet eddig a Szent Anna utcán volt, elég mostoha körülmények között. Mikor felmértük, hogyan tudnánk minőségi körülményeket kialakítani az ottani rendelőben, arra a döntésre jutottunk, hogy nem éri meg felújítani – mondta el Széles Diána alpolgármester a sajtótájékoztatón.


A fogászat terén nemcsak alapellátást biztosítunk, hanem szakellátást is, például szájsebészetet. December elsejétől ez is itt működik, valamint a paradontológia is ebben a rendelőben kap helyet – mondta el Papp Csaba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének igazgatója.

Megtudtuk, a Fórum Dental Fogászat kapcsolatban áll a Nagyerdei Fogászati Röntgen Centrummal, amely szintén december elsejétől vette át a fogászati röntgen feladatokat, így az ott elkészített felvételeket az ügyeleten is elérik majd.


Hol, mikor?

A városi fogászati ügyelet hétvégén és ünnepnapokon, munkaszünetei napokon 07.30 – 13.30 között érhető el a Debrecen, Rákóczi u. 7. az udvaron található „B” jelű rendelőben. Parkolni az udvaron lehet. A fogorvosi ügyelet telefonszáma: 52/420-371, 30/271-76-00

Fotó: unideb.hu

 

Biztos kézben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szerződést kötött a Debreceni Egyetemmel. Így az orvosi alapellátásról már öt hónapja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézete gondoskodik. Ennek egyik feladata minden ügyelet megszervezése, a felnőtt háziorvosi, a gyermekorvosi és a fogászati ügyeletet is biztosítja.

Kapcsolódó Cikkek