2020. július 05., vasárnap
Emese, Sarolta

Egyéb V.kerület

Ünnepel a „Belváros-család”

Minden magyar család legszebb ünnepe a karácsony. Belváros önkormányzata évek óta arra törekszik, hogy az V. kerületben élők otthon, családias hangulatban érezzék magukat a mindennapokban és az ünnepeken egyaránt. Az advent idén is sok ajándékot kínál az itt élőknek.

Az első adventi gyertya meggyújtása minden közösség számára meghitt, örömteli esemény: az első mozzanat a karácsonyi készülődésben, a jel, hogy az ünnep most már igazán közel van. Ezt a hangulatot igyekezett érezhetővé tenni december 1-jén a Szent István-bazilika előtt megrendezett hagyományos ünnepség, amely – mivel minden esztendőben a város első számú keresztény temploma előtt zajlik – nemcsak az V. kerületiek, hanem egy kicsit az egész főváros közös ünnepe.


A Szent István téri vásárnak különös hangulata van (fotó: MTI)

Budapest, 2019. december 1.
Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre meggyújtja az első adventi gyertyát az Advent Bazilika rendezvény megnyitóján advent első vasárnapján a budapesti Szent István téren 2019. december 1-jén.
MTI/Mónus Márton

Belváros önkormányzata minden évben rendezvényekkel, valamint kedvezményes vásárokkal, akciókkal igyekszik szebbé, kellemesebbé tenni a helyi polgárok adventjét. December 6-án rendezik az Aranytíz Kultúrházban a Szent Miklós-napi ünnepséget, amelyen az eseményre előre regisztráló helyi családok gyermekei közvetlenül a Mikulástól vehetik át ajándékukat. A rendezvény minden esztendőben nagy sikert arat.

Kedvezményes fenyővásár

Az adventi időszak egyik kiemelkedően népszerű kezdeményezése az önkormányzat által szervezett kedvezményes fenyővásár, ahol egy fenyőfát és fél kilogramm szaloncukrot vehet át az, aki kerületi lakcímkártyával rendelkezik, és nyugdíjas, nagycsaládos (legalább három gyermeke van), vagy a következő támogatások valamelyikében részesül: ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a nevelési támogatás, a jövedelempótló támogatás, az egészségkárosodási, gyermekfelügyeleti támogatás és az időskorúak járadéka. Az átvétel helyszíneit az önkormányzat weboldala és lapunk is közzéteszi.

Hasonlóan népszerű adventi közösségi esemény a karácsonyi kézműves-foglalkozás, ahol a család tagjai már karácsonyra készíthetnek ajándékokat. A foglalkozáson mézeskalács-készítésre, üvegfestésre, karácsonyfadísz-készítésre, arcfestésre, lufihajtogatásra van lehetőség.


Karácsonyfák versenyeznek

Belváros önkormányzata számos rendezvénnyel és kedvezménnyel igyekszik szebbé tenni az V. kerületi karácsonyt. Néhány ezek közül:

– az önkormányzat jótékonysági ajándékozást szervez a kerületiek számára,

– karácsonyfát kapnak az oktatási és nevelési intézmények közösségei,

– karácsonyfa-szépségversenyt hirdetnek a kerületben.

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester minden évben személyesen lát vendégül egy általános iskolai osztályt a Millipop játszóházban.

Kapcsolódó Cikkek