2020. július 08., szerda
Ellák

Extra

Visszatér a színpadra Demjén Ferenc

Egy év kényszerpihenő után december végi koncertjén tér vissza a színpadra Demjén Ferenc. A 72 éves énekes napról napra jobban van, a mozgás sem jelent neki gondot, és az elmúlt hónapok történéseire is tisztán emlékszik. Jelenleg azonban még ápolói felügyelet alatt áll. 

fotó: Facebook

Demjén Ferenc januári csípőműtétje és június agyérgörcse után most először, a TV2 Tények Plusz műsorában mesélt az elmúlt hónapok nehézségeiről.


„Úgy terveztem, hogy az egész évet végigjátsszuk. Hát ez nem jött össze, de amikor kezdett felderengeni a valóság, rögtön az volt a szemem előtt, hogy nekem játszanom kell” – kezdte Rózsi, aki már napról napra jobban van, felépülését pedig egy ápoló felügyeli.

„Nagyobb részt kórházban voltam. Jelen pillanatban is ápolói felügyelet alatt vagyok. Vigyáznak arra, hogy a gyógyszereimet időben bevegyem. Már tudok járni és minden mást csinálni. Emlékszem is a dolgokra, mindenre és mindenkire. Olyan volt az egész, mint egy megkésett nyaralás.”


A Kossuth-díjas zenész egy év után, december 30-án a Sportaréna színpadán tér vissza a közönséghez. „Edzésekkel és gyógytornával próbálom magam formába hozni. Utoljára tavaly december 30-án léptem színpadra. Ennek a folytatása lesz ez a koncert. Újabb programmal és új vendégekkel. (…) Ugyanúgy folytatni szeretném a pályámat tovább. Remélem ez egészségügyileg, erőben és lélekben jól fog menni.”

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek