EUR: 336,25 Ft
CHF: 313,37 Ft
2020. január 19., vasárnap
Sára, Márió

Belföld

Vizsgálat indul az Újszínházban zaklatási vádak miatt

Vizsgálatot indít a budapesti Újszínház etikai bizottsága a sajtóban megjelent, az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben – közölte az Újszínház hétfőn az MTI-vel.

Mint a közlemény felidézi, a Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében.


A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban.

“A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett. A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk” – hangsúlyozta a teátrum.


Mint kiemelték, a bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma a színház számára ismeretlen, mivel az intézmény is a sajtóból értesült arról, hogy a fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt. “Az Újszínház a mai napon mindkét intézménytől tájékoztatást kért” – írták.

“A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít. A társulatot biztosítottuk arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház” – áll a közleményben.

Az Újszínház közleményében emlékeztet arra, hogy több szabályzattal is rendelkezik, amely lehetőséget biztosít az ilyen és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

“Szeretnénk megkérni a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a színház intézményét és tartózkodjanak a további feltételezéseken alapuló sajtóhírek megjelentetésétől” – zárul a teátrum közleménye.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: Igazságos az oktatással történő kártérítés

    Fidesz: Igazságos az oktatással történő kártérítés

    A kormánypártok jónak és igazságosnak tartják a gyönyöspatai roma családoknak a kormány azon javaslatát, hogy az állam ne pénzben, hanem oktatással és képzéssel fizesse ki a szegregáció miatt megítélt kártérítést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Nagy István: Világszerte növelni kell az agrárium hatékonyságát

    Nagy István: Világszerte növelni kell az agrárium hatékonyságát

    Tovább kell javítani a mezőgazdasági termelés hatékonyságát az élelmiszer-ellátás biztosításához, mert egyre növekszik a világ népessége, az erőforrások viszont folyamatosan szűkülnek – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).

  • Emeli a kormányhivatali dolgozók bérét a kormány

    Emeli a kormányhivatali dolgozók bérét a kormány

    Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban – közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.