2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Egyéb Nyíregyháza

Zille a főszerepben

Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő a Móricz Zsigmond Színház egyik színész házaspárja. Március elejére várják kisleányuk érkezését, így izgatottságuk egyre fokozódik. Anita szerint Gergő éli meg aggódóbban a helyzetet, ha rajta múlna, az amúgy örökmozgó kismama ki sem lépne a lakásukból…

– A 12. héten már tudtuk, hogy kisleány lesz – mesélte Anita –, bár én meg voltam győződve arról, hogy kisfiunk születik. Persze rögtön kiderült, hogy tévedtem. Én abban a pillanatban elolvadtam – szólalt meg Gergő. – A Zille nevet választottuk.


– A Nagyidai név nagyon dallamos – magyarázta Anita –, nekem mindig tetszettek a Z betűs lánynevek. Sok név felvetődött, de Gergőnek voltak kifogásai, ha egy névhez hozzá tudott valakit kötni.

– Az utónévkönyvet lapozgatva mindketten rögtön felkaptuk a fejünket erre a névre, s bár próbálkoztunk másokkal is, de a pici leány a pocakban csak a Zillére reagált – érvelt Gergő. – Az első percektől érzem, hogy van valamilyen kommunikáció a gyermek és köztem, ha csak ráteszem a kezem Anita hasára, már jelez, mozog, fészkelődik, bele a kezembe.


– Senki másra nem reagál, inkább elhúzódik, de ha Gergő hangját hallja, jelez – erősítette meg az apai érzést Anita.

A házaspár karácsonya a megszokott módon zajlik majd, december 23-án Anita édesanyjával és testvérei családjával ünnepelnek, másnap Ceglédre utaznak, ahol együtt lesz a teljes Nagyidai família.

– Úgy gondolom, hogy amíg a szüleink élnek, legyünk együtt velük – fogalmazott Anita. – Nagyon meghitt, hangulatos összejöveteleket tartunk. Gergőéknél él a hagyomány, hogy énekelnek a karácsonyfánál, aztán átadjuk az ajándékokat. Itthon én főzök, szeretem az újításokat.

– Újabban én is tevékenykedem a konyhában, specialitásom az articsókás tészta – tette hozzá Gergő. – Ha van rá időm, akkor étellel várom haza Anitát. Szerinte csodálatos szendvicseket is tudok készíteni, és a világ legédesebb teáit… Igyekszem minden reggel ágyba vinni neki a reggelit, főleg most, mióta babát várunk.

– Engem most tényleg nagyon a tenyerén hordoz – helyeselt Anita.

Babavárás

– Az új helyzet sok mindent hozott magával, így a házvásárlást, az ezzel kapcsolatos teendőket. Jól állunk, kész a babaszoba, megvan a babakocsi is, mert tudtuk, hogy december–januárra be fog sűrűsödni az életünk. Vizsgaidőszakom lesz az egyetemen, koncertjeim templomokban. Régi vágyam valósul meg: egy adventi műsor, klasszikus, komolyzenei dalokkal és versekkel, zömmel református templomokban, zongorakísérettel – mondta Anita.

Véget ér az idény

Ami a színházat illeti: Anita számára gyakorlatilag véget ér az idény, decemberben még egyszer lép fel a Farkas vs. Piroska előadásban. Gergő játszik a Mesél a bécsi erdő és a Tengeren című színdarabokban, tavasszal pedig a Várj míg sötét lesz és az Úri muri adnak feladatot számára.

Szerző: Kováts Dénes

Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.