2020. július 10., péntek
Amália

Egyéb XIV.kerület

Zöld paradicsommá pusztul a Liget

Nem teszi tönkre holmi piszlicsáré világcsodákkal a Városligetet a főváros új vezetése. Inkább a jól bejáratott régi terveket porolják le, melyek nyomán talán még a régvolt május elsejék sörös, virslis hangulata is visszatér, és a sűrűn zöldellő bokrok rejtekéből néha előbukkan majd egy-egy ottfelejtett munkásőr.

Máris a teljes rehabilitáció küszöbére érkeztünk, az első fecskék megjelentek, azaz el sem vonultak, és hosszú, fáradtságos ligetmentő munkájuk gyümölcse jól látható. Le Corbusier mester is megirigyelné, ahogyan az önkéntes építő- és tájművészek bánnak a rendelkezésükre álló nemes anyagokkal. A finoman hajlított, légiesen könnyű formák valósággal beleolvadnak a természetbe. Itt-ott egy-egy környezetbarát – első blikkre talán szemétkupacra hajazó – domborulat adja tudtul az arra járónak, hogyan kerül vissza a Liget Földanya ölelő karjai közé.


De nem szabad megállni, van még bőven visszaalakítandó terület, a Vajdahunyad várát vagy a Műjégpályát is el kellene bontani. A romokon pedig vörös pitypang nőne, és a Nobel-díjas Greta Thunberg avatná fel a visszafoglalt Városligetet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.