EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,75 Ft
2020. július 11., szombat
Nóra, Lili

Egyéb IV.kerület

Csécsei megcsinálta!

A 12 órás futópados rekordot sikerült megdöntenie vasárnap Csécsei Zoltán ultrafutónak, aki lapzártánkkor még küzdött a 24 órással.

Újpest – Az eseményen a rekordok megdöntéséhez Csécsei Zoltánnak az első 12 órában – amikor 153 kilométert kellett teljesítenie – 4:42 perces kilométereket kellett futnia. Az egynapos – 264 kilométeres – csúcshoz 5:27 perces átlagra volt szüksége.


Mosolyogva is lehet. Csécsei Zoltán a rekordkísérlet közben (fotó: fb/zolan.csecsei1)

A kísérlethez egy hitelesített, tanúsítvánnyal rendelkező padot szállítottak a helyszínre, amelynek a hagyományos, szalagos megoldás helyett lamellái voltak: ez használat közben az aszfalthoz vagy a hideg rekortánhoz hasonló érzést kelt. Biztosabb felületet jelent, ugyanakkor „gazdaságosabb” futást tesz lehetővé, mert közben nem kell olyan magasra emelni a lábat.

Az egészségért csinálja

A 35 éves Csécsei Zoltán alig tíz éve kezdett futni. Amint egy korábbi interjújában elmondta, először egy szigetkört is alig tudott lefutni. Elárulta azt is, hogy édesapja miatt vágott bele, akiről halála után derült ki: három infarktust hordott ki lábon.

A terem hőfokát mobil klímával szabályozták: 13 fokot állítottak be a csúcskísérlet félidejéig, utána a sportoló lassulásával, fáradásával egyre melegebb lett.
A futó a 24 óra alatt körülbelül 18 ezer kilokalóriát égetett el: mintegy 12 ezret szervezete tartalékaiból, 6000-et pedig a bevitt folyadékból. A csúcskísérletre Újpesten kerül sor, a Springday Health Clubban.

Mitől ultra?

Ultramaratonnak hívnak minden olyan futószámot, amely meghaladja a maraton valamivel több mint 42 kilométeres távját. Az ultrafutók vagy kilométerben, vagy időben mérik a teljesítményüket.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ezerrel pörög a nyár

    Ezerrel pörög a nyár

    A legtöbb kulturális központ és művelődési ház újranyitott és azon dolgozik gőzerővel, hogy minél hamarabb pótolhassa az elmaradt programokat és még színesebb kínálattal szolgálhassa ki a látogatókat.

  • Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Akár Bálint gazda emlékdíjasok is lehetünk!

    Július 15-ig meghosszabbították a jelentkezést a Virágos Magyarország elnevezésű versenyre. Ebben az évben a megszokottól eltérően nem települések és önkormányzatok, hanem magánszemélyek pályázatait várják „Legvirágosabb balkon” és „Legvirágosabb előkert” kategóriákban.