EUR: 352,87 Ft
CHF: 331,65 Ft
2020. július 10., péntek
Amália

Belföld

Eszement kerékpáros! Sokkoló videó a dunakeszin bringázóról

Miközben nap, mint nap hallani megrázó kerékpáros balestekről, addig úgy tűnik nem mindenki képes megérteni, hogy nem csak a saját életével játszik az, aki nem kellő körültekintéssel közlekedik.

A Bp-i Autósok közösségi oldalán egy egészen hátborzongató felvétel látható, amin egy szörnyen felelőtlen biciklis vág a kocsi elé, ráadásul mindezt este felé tette, amikor már a látási viszonyok is romlanak.


„A videón egy igazi kamikaze kerékpáros látható. Amit pár másodperc alatt alakít az simán jó lenne extrém sportnak is, de legalábbis nettó őrültség azt lássuk be. Az még hagyján, hogy az út túloldalán van kijelölt kerékpárút (olvasónk állítása szerint), de bringásunk teljesen sötét ruházatban gondol egyet és az út jobb széléről kivág az autós elé, hogy lekanyarodhasson. Talán nem ártana, ha valaki felvilágosítaná, hogy a záróvonalat kétkerekűn ülve is illik komolyan venni, a kanyarodási szándék miatt kinyújtott kar pedig egy szándékot jelöl, nem pedig amolyan varázsfegyver, ami egyből megállítja a mögötte haladókat” – olvasható a csoportban megosztott videó mellett.

Kapcsolódó Cikkek