2020. július 15., szerda
Henrik, Roland

Belföld

Hőkamerával, drónnal és radarral is védik a határt

Jelentős rendőri és katonai létszámmal, illetve komoly eszközparkkal őrzik a kerítéssel nem védett határszakaszt Bács-Kiskun megyében, így a rendőrség hőkamerát, a Magyar Honvédség pedig drónt és radart is alkalmaz – mondta Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Ismertetése szerint nőtt a határsértések száma a műszaki akadályzárral nem védett Bács-Kiskun megyei szakaszon, megváltozott továbbá az illegális bevándorlók útvonala és állampolgári összetétele is. A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: a megyében 2018-ban 3477-en, az elmúlt évben 11 535-en követtek el itt tiltott határátlépést, míg idén januárban eddig már 1353-an.


Eközben a Századvég Alapítvány felméréséből kiderül, hogy a magyarok többsége betiltaná a bevándorláspárti jogvédő szervezetek tevékenységét. A kutatás szerint az illegális migrációt ösztönző jogvédő szervezetek általános megítélése is negatív: tevékenységüket a válaszadók több mint fele (59 százalék) károsnak véli, és csupán 30 százalékuk tartja hasznosnak. A válaszadók 86 százaléka szerint a tranzitzónák elengedhetetlenek az ország biztonsága szempontjából.

Kapcsolódó Cikkek