EUR: 352,69 Ft
CHF: 331,81 Ft
2020. július 12., vasárnap
Dalma, Izabella

Belföld

Bíróság elé állt VV Fanni feltételezett gyilkosa

Mint arról korábban beszámoltunk, A bíróságon kell színt vallania B. Lászlónak, VV Fanni meggyilkolásával kapcsolatban. A ma kezdődő előkészítő tárgyaláson már lehetősége lesz a vádlottnak, hogy beismerő vallomást tegyen, vagy legalább feloldja az ezernyi ellenmondást, amit vallomásaiban tett.

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el az otthonából. Egy héttel a bejelentés után tartóztatták le B. Lászlót, akit a fiatal lány meggyilkolásával vádolnak.


A vádiratból kiderült: 2017 telén igencsak megszorult anyagilag, mivel állása nem volt, és folyamatos költekezései miatt adósságokat halmozott fel. Ráadásul a barátnőjénél sem állt jól a szénája, és egy költséges külföldi úttal szerette volna kiengesztelni – írja a Ripost.

Egy ismerősétől hallott az escortként dolgozó Novozánszki Fanniról, és arról, hogy tervezett plasztikai műtétje miatt nagyobb összeget halmozott fel a lakásában. Megkereste, és bejelentkezett nála mint kuncsaft, majd a lakásán bántalmazta őt, amibe legkésőbb egy órán belül belehalt.


A mozdulatlan testet B. László a kocsija csomagtartójába tette, ezután Siófokra ment. Még egy telekocsizó utast is szállított, akinek nem tűnt fel az autóban lévő gyanús, mozdulatlan csomag. Az éjszakát a siófoki lakásában töltötte, reggel egy nehezéket kötött Fanni élettelen testére, és hazafele menet a Dunába dobta. Egy nap múlva visszament a lakásba, és még elhozott onnan egy értéktárgyat – számol be a portál.

A vád: nyereségvágyból elkövetett emberölés. Ha mindent beismer, és lemond a tárgyalásról való jogáról, akkor életfogytig tartó fegyházbüntetést kap, melyből 30 év múlva szabadulhat. B. László az ajánlatot nem fogadta el.

“Nemhogy nem öltem meg, de még bántani se bántottam Fannit” – állította a bíróságon B. László.

További cikkek:

Címkék

Kapcsolódó Cikkek