2020. július 10., péntek
Amália

Külföld

Így emlékeztek meg a Charlie Hebdo elleni, öt évvel ezelőtti terrortámadásra

A Charlie Hebdo francia vicclap elleni öt évvel ezelőtti terrortámadásra emlékeztek kedden Franciaország fővárosában, Párizsban. A lövöldözésben tizenketten haltak meg.

A lap, amely Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúráival haragította magára a muszlim közösséget, a támadást követően a szólásszabadság jelképévé vált.


“Öt évvel korábban terrorista horror és antiszemita bűncselekmény érte a köztársaságot” – írta Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren. Az államfő együttérzését fejezte ki a meggyilkoltak hozzátartozóival.

“Sohasem felejtünk” – hangsúlyozta.


A keddi megemlékezés során a lap munkatársai néma csendben álltak a szerkesztőség egykori épülete előtt. A ceremónián Anne Hidalgo, Párizs polgármestere, valamint Christophe Castaner francia belügyminiszter és Francois Holland volt elnök is részt vett.

A Charlie Hebdo a támadást követően elköltözött, biztonságát megerősítették. A lap munkatársai az elmúlt években is több halálos fenyegetést kaptak.

2015. január 7-én egy algériai testvérpár, Said és Cherif Kouachi gépfegyverekkel tört a lap szerkesztőségére, és lelőtt tizenegy embert. Menekülés közben egy rendőrrel is végeztek. Január 8-án a testvérpár egyik tettestársa, Amedy Coulibaly lelőtt egy rendőrnőt Párizs külvárosában, egy nappal később pedig egy kóser üzletben végzett négy vásárlóval. Ezen a két helyszínen is megemlékezést tartottak.

Mindhárom elkövetővel a rendőrök végeztek. Tizennégy feltételezett tettestársuk pere idén kezdődik meg. A vádlottak terrorizmus finanszírozása, terrorszervezetben való tagság és fegyverbirtoklás miatt állnak bíróság elé.

Kapcsolódó Cikkek