2020. július 13., hétfő
Jenő

Belföld

Karácsony Gergely félrebeszélt

Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan azért panaszkodik, hogy nem hívják be a közmédiába, azonban amikor mégis lehetőséget kap – ha épp elfogadja a meghívást –, akkor sem él a lehetőséggel, nem ad érdemi válaszokat a kérdésekre. Az ellenzéki politikus az M1 vendége volt kedd este, szedett-vedett válaszaiban viszont folyamatosan ellentmondott önmagának. Természetesen a balliberális média rögtön védelmébe vette Karácsonyt.

Összevissza beszélt


Karácsony Gergely jó szokásához híven egyetlen kérdésre sem tudott egyenesen felelni, folyamatosan mellébeszélt.

– A klímavészhelyzet megoldásához szerinte például – konkrét környezetvédelmi intézkedések helyett – a Liget-projektet kell leállítani.


– A tavaly decemberi hókáosz (amikor pár centi hó miatt lebénult Budapest, és Karácsony azt mondta, hogy csak délután takarítják el a latyakot) miatt pedig az FKF vezetőjét hibáztatta, akit azonnal ki is rúgott.

– Szintén mellébeszélt a kukaholding kapcsán, miután emiatt másodszor is azzal fenyegetőzött, hogy megfúrja a 2023-as budapesti atlétikai vb-t. Kiderült, hogy a főváros nem küldte el a számlát a szemétszállításról, így valóban nem érkezhetett meg a 10 milliárd forint. A folyamatos hisztériázás után Karácsonyék tegnap végre kiállították a számlát, így megkezdődhet a kifizetés.

Kitiltják a dízelautókat, vagy sem?

A dízelautók kitiltásában sem volt következetes a főpolgármester. Most tagadta, hogy bevezetnék a dugódíjat, és kitiltanák a dízelautókat, miközben helyettese, Dorosz Dávid korábban kijelentette, hogy a következő öt évben mindenképp szeretnék korlátozni a dízelautók használatát legalább Budapest belvárosában, ezenkívül pedig a jövőben minden autóstól, függetlenül az üzemanyagtól, szednének valamilyen díjat a belvárosba való behajtásért. Bardóczi Sándor, Budapest új főkertésze pedig azt mondta, hogy nincs szükség autókra a fővárosban, ha mégis, akkor lehet bérelni.

Kifizetőhely lett a városháza

Az új városvezető elődjéhez, Tarlós Istvánhoz képest kettővel több, vagyis öt helyettest nevezett ki maga mellé, ráadásul Karácsony emberei jóval többet keresnek, mint a korábbi segítők. A főpolgármester korábban azt mondta, maximum három helyettese lesz, öt semmiképp. Amikor szembesítették ezzel, azt felelte, hogy „szokott hülyeségeket beszélni”. Karácsony rengeteg bukott politikust juttatott pozícióhoz, főleg Gyurcsány Ferenc holdudvarából, hiszen korábbi miniszterei (Draskovics Tibor, Kolber István), államtitkárai (Katona Tamás, Tordai Csaba) is kaptak posztot, ahogy volt kabinetfőnöke, Gál J. Zoltán is.

Hiába hívták, nem ment be

Karácsony többször hangot adott annak, hogy ő nem szólalhat meg a közmédiában, kedden is azt állította, hogy egy éve nem hívták. Ez viszont nettó hazugság, hiszen az MTVA többször is meghívta. Az önkormányzati választás kampányában szintén kapott meghívót, és bár megígérte, hogy ott lesz, mégsem ment el, csak egy üres szék volt jelen. Karácsony a Kossuth rádióban sem jelent meg, továbbá az M5 kulturális csatorna is hívta vendégnek, de oda sem ment el. A balliberális média természetesen minden esetben Karácsony mellé állt, a mostani interjúban is őt védték.

Forrás: Youtube

 

135 ígéretből 3 teljesült

Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Karácsony Gergely időarányosan nem áll jól programpontjai megvalósításával. A szakértő az M1-en kifejtette, kevés esélyt lát arra, hogy a 135 programpont mindegyike megvalósuljon a következő öt évben, a főpolgármester ugyanis száz nap alatt csak három intézkedést hajtott végre. – Bár száz nap alatt nem lehet csodát tenni, a legfontosabb intézkedések „alapkőletételeit” végre lehet hajtani – fogalmazott.

120 programpont nem valósult meg – 88,8%

10 programpont részben megvalósult – 7,41%

3 programpont megvalósult – 2,22%

2 programpont már érvényben volt 1,48%

 

Érdemi munkát akarnak Budapesten


( Fotó: Sáfár Tibor)

Nagyon várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten – jelentette ki Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője a főpolgármester megválasztása óta eltelt száz napot értékelve. – Óriási, világmegváltó gondolatokkal érkezett Karácsony Gergely, de az új városvezetés az első száz nap alatt hetekig azzal volt elfoglalva, hogy a DK-nak és a Momentumnak meg kellett osztozni a helyeken, közben a közgyűlési előterjesztések között nagyon kevés konkrétumot láttak. Közös érdekünk, hogy Budapesten előrejussunk – fogalmazott.

Kapcsolódó Cikkek