2020. augusztus 10., hétfő
Lőrinc

Sport

Kézilabda Eb – Már kevesebbet ér a magyar siker

Ahhoz képest, hogy még a viszonylag derűlátó hozzáértők is rövid svédországi tartózkodásra tippeltek, magabiztosan menetel a magyar férfikézilabda-válogatott az Eb-n. Lázba hozta az országot Mikler Rolandék malmői parádéja.

Talán még a legelvakultabb szurkolók is alacsonyra tették a mércét az Eb-rajt előtt, hiszen foghíjas csapattal vágtak neki a halálcsoportnak. Szerény elvárásaikat megerősítette a papírforma, és az a tény, hogy a fogadóirodák nagyon szerény esélyt adtak már a csoportkörből való továbbjutásra is. A számok nyelvén: a magyar válogatott kiesése 1,35-szoros pénzt ért, míg a továbblépés már izmos 2,60-et jelentett.



MTI Fotó: Kovács Anikó


MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren

Arról nem is beszélve, hogy a magyar fiúk végső győzelme két hete még több mint százszoros pénzt ért, most pedig már csak 2,5-es szorzóval lehet megjátszani, hogy Miklerék az első négy közé jutnak, illetve esetleges végső sikerük 16-szoros pénzt fialhat.

A magyar csapat a Svédország elleni – lapzárta után befejeződött – mérkőzés után Portugáliával találkozik ma 16 órakor (Sport1).

 

Chema egyre népszerűbb

„Gulyás István a szövetségi kapitány, ő a főnök. Nagy László és én próbálunk neki segíteni, és megosztjuk a felelősséget” – mondta Chema Rodríguez másodedző, akinek az izlandi mérkőzés utáni öltözői beszéde bejárta a világhálót, lelkesítő szavaival tovább növelte népszerűségét. „Felváltva beszéltünk a játékosokhoz, csak az én szavaimat felvették. Legutóbb Nagy László tartott beszédet, és a kapitány is nagyszerű munkát végez, mindannyian megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni a srácokból.”

Kapcsolódó Cikkek