EUR: 354,11 Ft
CHF: 331,28 Ft
2020. július 13., hétfő
Jenő

Sport

Kézilabda Eb – Nagy menedzser dirigál a magyar csapatnak

Tavaly játékos-, idén már csapatmenedzser-szerepben segíti a magyar kézilabda-válogatottat Nagy László. A visszavonult klasszis szerint a ma rajtoló Európa-bajnokság nehezebb feladat elé állítja a csapatokat, mint a világbajnokság.


MTI Fotó: Rosta Tibor

Nagy László elárulta, hogy egy dolog nem változott a visszavonulása óta: a győzelem iránti olthatatlan vágya. Új feladatkörében is minden tudását és tapasztalatát beveti a lehető legjobb eredmény elérése érdekében.


– Készen állok a premierre, és úgy gondolom, hogy ugyanezt lehet elmondani a válogatott keretének minden bevethető játékosáról – nyilatkozta Nagy az SzPress Hírszolgálatnak. – Azt kértük, hogy minden mérkőzésen őrizzék meg a tartásukat és a sikerbe vetett hitüket. Ha olyan fegyelmezettek lesznek, mint a Csehország elleni Eb-főpróbán, akkor reménykedhetünk a sikerben. Máskülönben az oroszokkal és az izlandiakkal is meggyűlhet a bajunk, nem beszélve az olimpiai és világbajnoki címvédő dánokról.


MTI/Krizsán Csaba


MTI/Krizsán Csaba

A  szövetség 38 éves szakmai alelnöke úgy véli, hogy Gulyás István szövetségi kapitánnyal és korábbi csapattársával, a spanyol Chema Rodríguezzel olyan keretet alakítottak ki, amelynél jobbat és ütőképesebbet aligha lehetett volna kiállítani.


– Jobbak lennénk, ha Bodó Richárd, Juhász Adám és Lékai Máté is rendelkezésünkre állna, de felesleges a távol maradókkal foglalkozni, többet ér lelket önteni azokba, akik első komoly világversenyükre készülnek. A 25 éves átlagéletkorral az Eb-mezőny egyik legfiatalabb csapata a miénk.

Halvány esély a tokiói szereplése

Az Európa-bajnok kijut a tokiói olimpiára, a következő két legjobban szereplő pedig – a korábban olimpiai kvótát vagy selejtezős részvételt nem szerzett együttesek közül – ott lehet a selejtezőtornán. Az Eb-n igencsak foghíjas magyar válogatott akkor vehetne részt az áprilisi selejtezők egyikén, ha a dán, norvég, francia, német, svéd, horvát és spanyol válogatotton kívül legfeljebb egy csapat előzné meg.

Megdőlhet a nézőrekord

A tornán nem csak a három házigazda és a 24-es létszám lesz az újítás, ugyanis az elődöntőket és a helyosztókat a stockholmi Tele2 Arenában rendezik meg. A labdarúgó-stadion több mint 22 ezer néző befogadására lesz alkalmas a kézilabdameccseken, így megdőlhet az eddigi Európa-bajnoki csúcs, amit a 2012-es szerb–horvát elődöntőn regisztráltak: a belgrádi Kombank Arenában 20 ezren voltak a lelátókon.

A magyar válogatott csoportmérkőzései (az M4Sport élőben közvetíti)

Szombat, 16.00: Magyarország–Oroszország
Hétfő, 20.30: Dánia–Magyarország
Szerda, 18.15: Izland–Magyarország

Kapcsolódó Cikkek