2020. július 10., péntek
Amália

Aktuális

Kiakadtak a britek a migránsok miatt

Hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában az a kormányzati terv, miszerint letelepedési engedélyt adnának azoknak az illegális bevándorlóknak, akik legalább 15 éve élnek az országban. A lakosságnak azonban nem tetszik az ötlet.

A Migration Watch UK brit think tank által készített felmérésből kiderül, hogy a brittek többsége, 51 százaléka nem támogatná azt, hogy a migránsoknak elnézzék, hogy illegálisan jutottak az országba. A megkérdezettek 38százaléka támogatná, míg a válaszadók 11 százaléka felelte azt, hogy erőssen favorizálna a döntéssel.


– Azok, akik illegálisan jönnek az Egyesült Királyságba már alapból törvényt szeg és vissza kellene küldeni oda ahonnan jött. Akik érvényes vízummal érkeznek és itt maradnak a dokumentum lejárta után is azok sem kellene letelepedési engedélyt kapjanak – fogalmazott Migration Watch UK szóvivője.

A 2017-es adatok szerint Nagy-Britanniában 800 ezer és 1,2 millió közöttire volt tehető az illegális bevándorlók száma.

Kapcsolódó Cikkek