EUR: 353,15 Ft
CHF: 332,51 Ft
2020. július 10., péntek
Amália

Belföld

Nyolc fővárosi kórházat újítanak fel

Jelentősen bővülhet és újulhat meg több fővárosi és Pest megyei kórház – írja a Magyar Építők. A szakportál szerint a fejlesztések valamennyi egészségügyi intézmény esetében jelentős felújítást is jelentenek.

A Magyar Építők beszámolója szerint az Egészséges Budapest Program keretében az Észak-pesti Centrum (ÉPC) társkórházai fejlesztéséhez több mint 3,7 milliárd forint értékben tervezési feladatok kezdődnek meg összesen 8 részben. A portál úgy tudja, hogy a felújítás a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházat, a Károlyi Sándor Kórházat, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetet, az Uzsoki Utcai Kórházat, a Jávorszky Ödön Kórházat, a Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórházat, a Szent Margit Kórházat és a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetet érinti.


Mint írják, Pest Megyei Flór Ferenc Kórház esetében a meglévő A, B, D és G épületek felújításához, valamint 14 ezer négyzetméternyi új épületek létrehozásához kapcsolódik a legtöbb tervezési feladat. A Károlyi Sándor Kórháznál a meglévő főépület felújítása mellett egy 8 ezer négyzetméteres új épületszárny létrehozását foglalja magába a fejlesztési terv.

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet meglévő főépületét és M épületszárnyát felújítják, valamint új épületszintet és épületszárnyat hoznak létre közel 4500 négyzetméteren. Az Uzsoki Utcai Kórházban megközelítőleg 30 ezer négyzetméter új épületrészt húznának fel. Felújítják a Jávorszky Ödön Kórház meglévő főépületét, emellett létrehoznak új épületeket, több mint 8 ezer négyzetméteren.


Jelentősen nőhet a Szent Margit Kórház alapterülete, ugyanis 12 ezer négyzetméteres új épületet építhetnek a területére amellett, hogy az A, B, C és a nővérszálló épületeit felújítják. A Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház főépületét szintén felújítják, valamint új épületeket és épületrészeket, több mint 2 ezer négyzetméteren. A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet több épületének 8 ezer négyzetméteren történő felújítása is elstartol.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nem várhat a Lánchíd felújítása

    Nem várhat a Lánchíd felújítása

    Érthetetlen a Lánchíd ügyében történő szerencsétlenkedés – jelentette ki a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint minél előbb fel kellene újítani Budapest jelképét, ami a főváros feladata.

  • A Fidesz-KDNP feltételekkel támogatja az uniós hitelfelvételt

    A Fidesz-KDNP feltételekkel támogatja az uniós hitelfelvételt

    A Fidesz-KDNP feltételekkel ugyan, de támogatja az Európai Unió azon tervét, hogy hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére – jelentette ki a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.