EUR: 354,90 Ft
CHF: 331,12 Ft
2020. július 15., szerda
Henrik, Roland

Extra

Ők A Dal legizgalmasabb versenyzői

Február 1-jétől szombat esténként ismét jön az ország legnívósabb zenés műsora, A Dal, amelynek nyertese a Petőfi Zenei Díj „az év dala” elismerését is megkapja. A Duna Televízió dalválasztó show-jában ítészi szerepben láthatjuk Nagy Ferót és Vincze Lillát, akikhez új zsűritagként Pély Barna és Apáti Bence csatlakozott. A verseny házigazdája Fehérvári Gábor Alfréd és Rókusfalvy Lili lesz. Az élő show-ba harminc produkció jutott be, most mutatjuk a legérdekesebbeket.

A legszerelmesebbek


Varga Miklós fia, Szabolcs és Nagy Bogi két éve alkotnak egy párt, a műsorban azonban kőkemény ellenfelek lesznek. A 17 éves énekesnő tavaly egészen a döntőig menetelt, idén az első helyre hajt.

Fotó: Cser Dániel

A legnagyobb visszatérő


A szőke díva, Wolf Kati 2011-ben nyerte meg A Dalt „What About My Dreams?” című dalával, egy évvel később pedig zsűritagként is kipróbálhatta magát. Most előadóként lép színpadra „Próbáld még!” című dalával.

Fotó: Cser Dániel

A legnagyobb riválisok

Kökény Attila és Pál Dénes is harmadik alkalommal fut neki a versenynek, ráadásul mindketten egy lassú, megindító dallal neveztek. Vajon ki lesz jobb?

Fotó: Cser Dániel

Fotó: Cser Dániel

A legvadabb arcok

A zord külső érző szívet takar. Tökéletesen igaz ez a mondás a Fatal Error metalbandára, amely tavaly a döntőig jutott. A srácok idén még nagyobb zúzást ígérnek.

Fotó: Cser Dániel

 

A legrutinosabb

Berkes Olivér immár negyedik alkalommal jutott be az élő show-ba, így a versenyzők közül neki van a legtöbb tapasztalata.

Fotó: Cser Dániel

A zsűri

A zsűriben Vincze Lillán és Nagy Ferón kívül új tagként Apáti Bence és Pély Barna foglal helyet.

Fotó: Cser DánielFotó: Cser Dániel

Kapcsolódó Cikkek

  • Utazási kisokos! Így kerülhetjük el a karantént

    Utazási kisokos! Így kerülhetjük el a karantént

    A járvány szempontjából Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely, amit továbbra is fenn kell tartani, és megakadályozni, hogy külföldről behurcolják a vírust. A magyar kormány az országokat a fertőzöttség alapján zöld, sárga és piros kategóriákba sorolta, és eszerint korlátozza a be- és kiutazást.

  • Bosszantó változások: a Corvin-negyedig jár majd a 4-es, 6-os

    Bosszantó változások: a Corvin-negyedig jár majd a 4-es, 6-os

    Nem lesz egyszerű közlekedni a városban, sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunk, ha előre felkészülünk a változásokra. Csütörtöktől egészen augusztus 5-ig a 4-es 6-os villamosok csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között állnak meg.

  • Így jegyezték el Kapás Boglárkát – Videó!

    Így jegyezték el Kapás Boglárkát – Videó!

    Három év után eljegyezték Kapás Boglárkát. A világbajnok úszónőnek szintén úszó párja, Telegdy Ádám egy étteremben tette fel a nagy kérdést, a pillanatról egy videó is készült.